Ezt lehúzhatja maga után

A világ egyik vezető higiéniai vállalata előrukkolt a lehúzható WC-papír-gurigával.

Joseph C. Gayetty New York-i vállalkozó gyártotta az első csomag elő-nedvesített "gyógyászati papírt", 500-as kiszerelésben, még 1857-ben. Ám a tekercses WC-papír már a Scott Paper nevű vállalat újítása volt, jónéhány évvel később, 1890-ben. Ma már ott tartunk, hogy nem is kell feltétlenül papír a lakás legkisebb helyiségében - japán kutatók nemrég bemutatták a WC-t. A berendezés mossa, öblíti és egy fűtő elem segítségével szárazra fújja a felhasználó hátsó fertályát. Mindaddig, míg ez széles körben elterjed, marad a jól bevált módszer - és úgy tűnik ezen a téren is számíthatunk újításokra .

A világ egyik vezető higiéniai vállalata - mert nekik fontos a fogyasztók komfort- és kényelemérzete - előrukkolt a lehúzható WC-papír-gurigával, így már ezek felhalmozódása sem jelenthet gondot egyetlen háztartásban sem. Nem lesz több vita arról, ki dobja ki már megint , vagy ki vigye le a legközelebbi szelektív hulladékgyűjtőig.

Mostantól lehúzható a guriga (Fotó: Europress)

Mert ha hisszük, ha nem, a gyártó által készített felmérésekből az derült ki, hogy az üres toalettpapír-gurigák gyakori forrásai az otthoni vitáknak. A nők többsége ráadásul beismerte, hogy legtöbbször rájuk hárul ez a feladat. Arra is rámutattak, hogy a többség az üres WC-papír-gurigákat csak a normál szemetesbe dobja, és nem gyűjti szelektíven.

Mindez hamarosan már a múlté, hiszen a lehető legkényelmesebben megszabadulhatunk a gurigáktól is, egyszerűen lehúzhatjuk őket a vécén, és nem kell tartanunk dugulástól sem. Amint víz és erőhatás éri a gurigát, azonnal feloldódik, és nincs szükség többszöri öblítésre sem, tehát nem használunk több vizet. Minden olyan WC-ben használható, ahol a toalettpapírt le lehet öblíteni, akár egy régebbi épületben, vagy ott, ahol szeptikus tartály van.

A gyártó állítása szerint az új guriga kifejlesztése több mint öt évet vett igénybe, ultraerős, annak ellenére, hogy ugyanolyan anyagból készül, mint a WC-papír.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra