Ezért nem élünk hosszabb ideig

Egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni, hogy a jelenleginél jóval hosszabb is lehetne az emberi élet és ezért el sem jutunk a lehetőséghez, hogy meghosszabbíthassuk.

Gondolkodásunk és hozzáállásunk megakadályoz abban, hogy alkalmazkodni tudjunk a 100 évnél is hosszabb emberi élethez - állítja Rudi Westendorp, a University of Copenagen egyik kutatója. Azzal is nehezítjük saját életünket, hogy belenyugszunk abba: szívünk véges számút dobban csak, valamint testünk sem képes megfelelően regenerálódni sérüléseinkből.

Growing Older Without Feeling Old: On Vitality and Ageing (Megöregedni anélkül, hogy öregnek éreznénk magunkat: az életerőről és az öregedésről) című könyvében azt írja, "Rossz irányba haladunk, ha azt hisszük, szüleink és nagyszüleink élettörténeteit kell alapul venni a saját életünkhöz." Hozzáteszi: már megszületett az első olyan ember, aki 135 évig fog élni.

Nem tudjuk elfogadni a gondolatot, hogy tovább is élhetnénk

Nem tudjuk elfogadni a gondolatot, hogy tovább is élhetnénk

100 év felettiek a hosszú élet titkáról Hét matuzsálemi kort megért ember elárulta, hogy miként érte el ezt az életkort. Azért a tudományosabb magyarázatokat is összegyűjtöttük, amelyek csak részben támasztják alá a hangzatos, egyéni magyarázatokat. Olvassa el és döntse el, kinek hisz! Az előző évszázadokban az emberi élet jóval rövidebb volt, de még mindig ezen évszázadok gondolkodásához illeszkedik a nyugdíjrendszer , a nyugdíjkorhatár és az a tudat is, hogy testünk mit képes és mit képtelen elviselni. "100 éven belül túlnövünk mind biológiai, mind pedig társadalmi korlátainkon", állítja a kutató, "ezen társadalmi rendszert pedig most kellene elkezdeni átalakítani".

Ezzel egy időben a brit egészségügyi sajtóban arról írnak, hogy az élettartam jelentősen hosszabbodhat az egészségügyi szakszolgálat ( NHS ) működésének javításával, ennek következtében pedig jobb életminőséget tudnak biztosítani a polgároknak. 2030-ra, mondják, hat évvel megnőhet az élettartam, a nők átlagosan 90 éves korukig fognak elélni, míg a férfiak nyolcvanas éveiket is meghaladják majd. A hosszabb életkor természetesen megköveteli azt, hogy az NHS jól működjön, mivel az időseknek sokkal jobb és megbízhatóbb ellátásra van szükségük - így az is előfordulhat, hogy a gazdagabbaknak nagyobb adóterhet kell viselniük, az egészségügyi kiadásokat ugyanis így lehetne a legjobban biztosítani.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra