Eltitkolt betegség a Trónok Harcában

A Trónok Harca új évada az amerikai premier után egy nappal, április 25-én este indul Magyarországon. Utána néztünk az egészségügyi helyzetnek a hét királyságban. Minden nap újabb érdekességgel szolgálunk. Ma a legrettegettebb westerosi betegséget vizsgáljuk meg közelebbről.

A Trónok Harca főszereplői nem számíthatnak semmi jóra, ez egy kegyetlen világ, ahol keveset ér az emberi élet, és ha nem döfik le, nem mérgezik meg, vagy bűbájjal nem teszik el láb alól az ott lakókat, akkor számíthatnak rá, hogy valamilyen kór végez velük. Ezek közül a legrettegettebb a szürkehám.

Ettől a betegségtől szenvedett Stannis Baratheon lánya, Shireen. De sem a saját, sem a trónt magának követelő apja halálának végül nem volt köze a kórhoz. A gyermeket vérmágiához használta fel áldozatként Melisandre papnő, s a tűz istenének áldozva elégették, apja pedig a Bolton ház seregeivel vívott csatában veszett oda, pedig a gyermek feláldozásának éppen ez lett volna az értelme, hogy legyőzze az Északot uraló lordot.

A másik fontos szereplő, akit utolért a szürkehám fertőzés, Ser Jorah Mormont, egy másik trónkövetelő testőre. Miközben Westeroshoz képest meglehetősen egzotikus vidékeken követi Viharbanszületett Daenerys Targaryent, aki első ezen a néven, az Elsők, az Andolok és a Rhoyniak királynője és a birodalom védelmezője, a sárkányok anyja, aki egyébként Aerys, a meggyilkolt őrült király lánya, és ha csak a leszármazást tekintjük, valóban jogszerűen a trón várományosa, Ser Jorah egy csetepaté során kapcsolatba kerül a szürkehámmal fertőzött „kőemberekkel”, s elkapja a kórt.

Mi az a szürkehám?

A szürkehám egy olyan betegség, amely megkeményíti a bőrt, amely elveszíti a rugalmasságát, repedezett lesz és hámlani kezd. A színe szürkésre, feketésre változik, s a tapintása olyan, mint a kőé. A fertőzés az egész testet eluralja, az ajkak, a nyelv és a belső szervek látszólag megkövülnek.

Gyermekkorban a fertőzés kezelhető, féken tartható és többnyire nem halálos, ahogy Shireen Baratheon példája is mutatja. A felnőtteket érő fertőzések azonban többnyire súlyos lefolyásúak, habár vannak változatai, amelyek nagyon gyorsan és vannak, amelyek sokkal lassabban fejlődnek ki.

A szürkehám egy olyan betegség, amely megkeményíti a bőrt, elveszíti a rugalmasságát, repedezett lesz és hámlani kezd

A kőemberek támadása során a kezén szerzett fertőzés után ezért Ser Jorahnak nem maradt sok reménye. Tudhatta, hogy a kór először ezen a helyen fog kiterjedni, majd megjelenik a test többi részén is. Az egyetlen megoldás karjának levágása lett volna, de egy félkarú lovag keveset segíthetett volna Daenerysnek, így a betegségét inkább eltitkolta.

A betegség többnyire kiközösítéssel járt, s az egészségesektől távoli helyekre száműzték a fertőzötteket.

Van-e megfelelője a szürkehámnak a valóságos világban?

A szürkehám természetesen egy kitalált kórkép, de a valóságos élettől egyáltalán nem távolra elrugaszkodott fantazmagória. Több olyan betegség is létezik, amelyben ráismerhetünk a szürkehám egyes elemeire, vagy legalább is nagyon hasonlókra.

A legnyilvánvalóbb kapcsolatot a betegség a leprával mutatja, amelyet még mindig óriási félelem övez, s a fertőzötteket (habár a számuk a világon a megfelelő gyógyszerek és kezelés megtalálása után jelentősen csökkent) még mindig elkülönített telepeken tartják a világ különböző részein. A lepra félelmetességét régies elnevezése, a bélpoklosság is mutatja. A betegek erős megbélyegzése nem csak a riasztó tünetek, de a félelem és a tudatlanság következménye is.

Bár a nyugati világ nagy részében a betegség teljesen eltűnt, elmaradottabb országokban mind a mai napig szedi áldozatait a lepra. Részletek! A lepra, ha nem kezelik, károsítja a bőrfelszíni idegeket, amely a tapintási érzék elvesztéséhez vezet, s emiatt a mindennapi tevékenységek, például a főzés is rendkívül veszélyes lehet. A leprával fertőzöttek gyakran meg is vakulnak . Az első külső jel általában elszíneződött foltok megjelenése a bőrön.

A WHO adati szerint több mint 215 ezer új leprafertőzöttet regisztráltak 2013-ban, a legtöbbjüket Indiában, ahol a megbélyegzés miatti félelmükben sokan nem kérnek kezelést.

Az ichthyosis vagy halbőr-betegség is sok hasonlóságot mutat a szürkehámmal. Száraz pikkelyesedő bőr jellemzi ezt a rendellenességet, amelyre nincs gyógymód, de gondos bőrápolás segíthet kontroll alatt tartani a tüneteket. Ez általában egy örökölt hibás gén következménye, és a tünetek rendszerint megjelennek már a születéskor vagy az élet első évében. Szélsőséges, és meglehetősen riasztó esete a Harlequin Ichthyosis vagy Harlequin baba.

A hibás gén tulajdonképpen nem is túl ritka, ezerből 4 embernél felfedezhető, s ezek hatására túlhevülés, korlátozott mozgás, bőrfertőzés és halláscsökkenés vagy csökkent látás alakulhat ki.

Scleroderma ezzel szemben egy ritka betegség, amely a bőrfelületeket keménnyé és vastaggá teszi. Néha gondot okoz a véredényekben és a belső szervekben is. Ez egy autoimmun betegség, amelyben a bőr alatti a kötőszövet és a környező szervek érintettek.

A Trónok harca világában rengeteg az egészséggel kapcsolatos probléma a háborús körülmények, a gyenge higiéné a korlátozott ismeretek miatt. Megvizsgáltuk, hogy milyen közegészségügyi állapotokkal kellene szembenéznie annak, aki a hét királyságba költözne. Cikksorozatunk első része. Számos különböző típusú scleroderma létezik. Ma úgy gondolják az orvosok, hogy ez a hiperaktivvá vált immunrendszer következménye, ami szöveteket túl sok kollagén termelésére ösztönzi. Kialakulásának okai nem ismertek, gyógymódja nincs, de rosszabbodása megakadályozható.

A progresszíven elcsontosodó fibrodiszplázia (FOP) egy rendkívül ritka betegség, minden kétmillió emberből egyet érint. A kór hatással van a kötőszövetekre, s minden sérülés még több csont termelését idézi elő. Ez az ízületeket véglegesen megmerevíti a helyükön.

A betegség gyakran a vállnál és a nyaknál kezdődik, s onnan halad tovább a törzs és a végtagok irányába. Gyógymódja nincs, az átlagos élettartam a FOP betegeknél mintegy 40 év.

Így tehát, ha valaki azt gondolná, hogy a szürkehám egy valóban olyan rettenetes kór, amellyel semmilyen körülmények között nem szeretne találkozni, jobb, ha belegondol, a mi világunkban is vannak hozzá hasonló rémes tünetekkel járó betegségek. Szerencsére a modern orvostudomány sokkal jobban tudja kezelni ezeket, mint a szürkehámot a westerosi mesterek és gyógyítók.

Forrás: Trónok Harca regények, IB Times

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra