Elfelejtünk félni?

Egyelőre még csak állatkísérletek alapján lehet arra következtetni, hogy a fiatal élőlények másként dolgozzák fel a félelmeiket, mint felnőtt társaik - jelent meg a Journal of Neuroscience-ben.

Az új eredmények alapján jobban megérthetjük a félelem tárolásának és elfelejtésének mechanizmusát.

A Sydney-i Új-Dél-Wales Egyetem kutatói, Jee Hyun Kim és Rick Richardson az érzelmek tanulásáért felelős agyi központ, az amygdala blokkolásával vizsgáltak fiatal, 16 és 23 napos patkányokat. Ez a kor hozzávetőlegesen megfelel a gyermek-, illetve a fiatal kamaszkornak. A patkányokat úgy tanították meg a félelem elraktározására, hogy a lábukat érő enyhe sokkhoz minden alkalommal egy adott hanghatást társítottak. Később már csak a hanghatásra is kialakult a félelmi reakció.

Hamarosan azonban, miután számos esetben nem követte sokk a hangot, eltűnt a félelmi reakció, vagyis az állatok "elfelejtették" tanult félelmüket. Legközelebb újra próbáltak a hanghatáshoz félelmet társítani, ami természetesen sikerült is. A blokkolt amygdalával rendelkező állatok közül azonban csak az idősebbekkel sikerült elfelejtetni az újfent megtanult félelmi reakciót. Ez jelzi, hogy a fiatal állatokban az amygdala nélkülözhetetlen a félelmetes élmények törlésében, és hogy kizárólagos szerepét később más agyi struktúrák veszik át.

A kutatók azt is megállapították, hogy a kísérletek eredménye szempontjából az az életkor is döntőnek bizonyult, amikor az első vizsgálat zajlott. Felmerül tehát annak a lehetősége, hogy a fiatal korban meg nem tanult félelmek egyszerűen kitörlődnek, mivel az agy fejlődése során az amygdala szerepét érettebb agyterületek veszik át. Az is elképzelhető, hogy a félelem nem törlődik, csak a közömbös memóriaélmények segítségével gátlódik a félelmi reakció, az eredeti emlék pedig bármikor előhívható.

A megjelent tanulmányt több szakértő is figyelemre méltónak találta. A Vermonti Egyetem kutatója, Dr. Mark Bouton szerint azonban további kutatások szükségesek a félelem-elfelejtés pontos mechanizmusának tisztázására.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra