Egyen lassabban és tartsa a súlyát!

Az ausztrál The Department of Human Nutrition (Emberi Táplálkozási Intézet) kutatói a gyors evés és a testtömegindex közötti összefüggést vizsgálták, több mint 1 500 középkorú nő bevonásával. A kutatásból kiderült, hogy egy ötös skálán az evés sebességének egy foka már 2,8 százalékos túlsúlyt eredményezhet, ami közel két kilónak felel meg.

Igaz, hogy nagyon nehéz az étkezési szokásokon változtatni, főként a mai elvárásokkal teli világban, hosszútávon azonban az elhízás komoly egészségügyi problémákat okozhat. A rendszeres étkezés sokat segíthet, és az is fontos, hogy soha ne teljen el két étkezés között több, mint négy óra. Így elkerülhető a farkaséhség miatti gyors evés! Következzen nyolc, evéslassító tipp:

1. Minden falatot rágjon meg legalább tízszer. Ez a módszer, bár furcsának tűnhet, valóban lelassítja az evést.

2. Minden harapás után tegye le az evőeszközt, majd vegye fel újra!

3. Használjon pálcikát az étkezéshez! Ha már profi, vegye a másik kezébe, így újra lassabban megy majd az evés vele.

4. Egyen társaságban! Ha nem egyedül fogyasztja el az ebédet, biztos lehet benne, hogy a többiek lelassítják - egyszerűen azért, mert ha udvarias akar lenni, nem beszél tele szájjal, vagyis két falat között több idő telhet el.

5. Ne várja meg, amíg farkaséhes lesz, mert akkor biztosan gyorsan és sokat fog enni.

6. Igyon egy-egy korty vizet a falatok között! Ez szintén megnöveli az étkezés idejét.

7. Adja meg a módját az evésnek! Üljön le, ne csak futtában kapjon be egy-két falatot!

8. Egyen olyasmit, aminek az elfogyasztása plusz "munkát" igényel: például rákot, napraforgómagot, pisztáciát, articsókát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra