Egy ember, aki túlélte a plutóniuminjekciót

Ha nem diagnosztizálják félre a szobafestő gyomorfekélyét végstádiumú ráknak, az az orvosi csoda sem következhetett volna be, amelyben Albert Stevens túlélte azt a sugárdózist, amelybe perceken belül bele kellett volna halnia.

A plutóniummérgezés komoly dolog, erről a világ Index.hu számolt be.

Az amerikai atombomba kifejlesztését és megépítését célzó Manhattan-terv egyik fontos része volt, hogy tudományosan feltárják a sugárzás emberi testre gyakorolt hatását. A cél az volt, hogy megállapítsák, milyen sugárdózis mellett lehet még biztonságosan dolgozni, és megfigyeljék, hogyan bomlik le a szervezetben, illetve hogyan halmozódik fel a csontokban a sugárzó anyag. Az első állatkísérleteket 1944-ben végezték el, majd a következő év tavaszán eljött az embereken végzett tesztek ideje is. Ekkor nagyjából két hónappal voltunk az első kísérleti atomrobbantás, a Trinity teszt, és hárommal Hirosima elpusztítása előtt.

Sugárbetegség, égési sérülések, fizikai erőhatások (lökéshullám), ionizáló sugárzás - a 70 évvel ezelőtti hirosimai atomrobbantásban rémisztő okokból következett be a szinte azonnali tömeghalál. De a bombatámadás után évtizedekkel is szedi áldozatait az atomfegyver. Részletek!

Albert Stevensről úgy gondolták, hogy végstádiumú gyomorrákban szenved, s az orvosok már lemondtak róla. Így esett rá a választás, s 1945. május 14-én 0,2 mikrogramm plutónium-238, és 0,75 mikrogramm plutónium-239 izotópot kapott egy injekcióban, anélkül, hogy elárulták volna neki, mivel oltják be. A szervezete ezáltal utólagos becslések szerint a következő 21 évben összesen 64 sievert sugárdózist kapott. Ez megfelel a következőknek:

Vajon mekkora sugárterhelést visel el a szervezet?

3,2 millió mellkasröntgen sugárterhelése

Az éves egészségügyi határérték 1280-szorosa az atomerőművekben dolgozóknál

A baleseti mentésben résztvevők számára megengedett határérték 250-szerese

A közvetlen egészségügyi hatások megjelenésével járó határérték 25-szöröse

A halálos adag 10-30-szorosa

Azonban Stevens ahelyett, hogy 10 percen belül meghalt volna még 21 évet élt, és 79 éves korában szívroham vitte el. Mindvégig azt gondolta, hogy a rákból a kísérleti kezelés gyógyította ki. Az esete azóta is páratlan, s a tudomány azóta is értetlenül áll a történtek előtt.

További részletekkel az Index.hu cikke szolgál.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra