CES 2017: hamarosan így fogunk gyógyulni

Hagyományosan január első napjaiban tartják a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállítását, a Las Vegas-i CES-t. Az önvezető autók, a hanggal vezérelt okos otthonok, az egyre fejlettebb drónok, a legelképesztőbb tulajdonságokkal telezsúfolt okostelefonok, a szupernél is szuperebb tévék és laptopok mellett a fitnesz és orvosi eszközök voltak a sztárok. Az alábbi példákból nyilvánvaló, hogy miért.

Las Vegas minden januárban jó pár meglepetést tartogat a technológiai fejlődésben hívő embereknek. Többek között az orvosi, egészségi és fitnesz megoldások, eszközök, alkalmazások tömkelege jelenik meg ilyenkor, amelyek egy része szinte eszelősnek tűnik, más részük túlságosan futurisztikusnak, de sok olyan is akad, amely nagyon is gyakorlatias. Persze nem sokat számít, hogy ma mit gondolunk kivitelezhetetlennek a hétköznapi életben, hiszen senki sem gondolta volna, hogy lesz olyan idő, amikor csak a karóránkra kell pillantani, hogy a szívünk egészségi állapota világos legyen.

Szív egészség program okosórával

A Philips szív egészség projektje egy alkalmazás-alapú viselkedésváltozást kiváltó program, amely az életmódhoz köthető kockázati tényezők csökkentését célozza a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők körében. A felhasználók személyre szabott tervet és egyéni egészségi profilt kapnak, amely hozzásegíti őket, hogy többet mozogjanak, egészségesen táplálkozzanak, jobban aludjanak, illetve a rendszer felismeri a stresszt kiváltó okokat, és segít elérni az egészséges testsúlyt. A programhoz több eszköz is kapcsolódik, így a Health Watch, az a karóra, amely felhasználóknak támogatást ad a mindennapi döntéshozatalban. A fiziológia alapú lépésről-lépésre történő viselkedésváltozás és életmód coaching a Philips szerint megtartja a program résztvevőit motiváltnak és elkötelezettnek a szív egészségéhez tartó útjukon.

Játékalapú kézterápia stroke-os betegeknek

A stroke után lábadozó betegek számára fejlesztett ki egy okos kesztyűt a Neofect cég. A Rapael kesztyű játékos formában és mesterséges intelligenciát használva segít helyreállítani a kéz mozgáskészségét. Az eszköz célja, hogy a stroke-os betegek, otthon végezhessenek rehabilitációs gyakorlatokat, amire korábban nem volt lehetőség. A kesztyű segít újra megtanulni az olyan egyszerűnek, de legalább is hétköznapinak tűnő tevékenységeket, mint az élelmiszerek darabolása vagy éppen a pingpong. A rendszer attól függően fokozza a mozgások nehézségét, ahogy a beteg teljesít. Az eszköz a kézmozgás adatait Bluetooth-on keresztül továbbítja a rendszernek, amely kialakít egy személyre szabott edzéstervet napi egy-két 30 perces gyakorláshoz. Úgy tervezik, hogy a kesztyűt és a hozzá tartozó szolgáltatást nem kell örökre megvásárolni, hanem bérelhető, előfizethető lesz a szükséges ideig.

strok kez

Hordható eszköz a krónikus fájdalom ellen

A fájdalom mérsékléséhez nem feltétlenül kellenek gyógyszerek. A NeuroMetrix által bemutatott Quell egy könnyű, hordozható eszköz, amely a nap 24 órájában viselhető az aktív és pihenéssel töltött időben is. A Quell mobil appját a felhasználó elindíthatja, leállíthatja vagy beállíthatja a megfelelő terápiás szintre a telefonján. Az alváskövető funkció visszajelzést ad az alvás hosszáról, minőségéről, a testhelyzetről, a felkelés idejéről, és láb alvás közbeni mozgásáról.

A készülék a felhasználó vádlijára csatolt szalaghoz csatolt elektródával kapcsolódik a testhez, amely serkenti az érzőidegeket, s olyan impulzusokat küld az agyba, amelyek blokkolják a fájdalom jeleit, s ezzel csillapítják a fájdalmat.

fajdalomcsillapitas

Viselhető alvási apnoe ellenőrző eszköz

A Kyomed és Neogia fejlesztette ki az alvási apnoében szenvedő betegeknek a Motio HW karkötőt. Ez egy olyan orvostechnikai eszköz, amely megakadályozza, diagnosztizálja és monitorozza az alvási apnoét azzal, hogy összegyűjti az alvás és éberség ciklusa, a szívritmus, az oxigénszint és légzésszám adatait. Az információkat megkapja az az alkalmazás. amely az adatok feldolgozása révén lehetővé teszi a beteg alvási profiljának megértését, és a jobb alvási ciklus elérését.

apnoe kutyu

Egészségellenőrző szenzor a lakásban

EarlySense egy dobszerű eszköz, amely érintkezés nélkül képes követni a felhasználó életfunkcióit . A Waltham cég kütyüje olyan információkat képes feljegyezni, mint a szívverés, a légzési ciklus, a stressz és az alvási mutatók, amelyeket a felhasználók megoszthatnak a családjukkal és gondozóikkal, orvosaikkal.

earlysense

Napjainkban 44 millió embert érint a demencia, 2050-re pedig várhatóan ez a szám a háromszorosára fog nőni. Ezeken az embereken segíthetnek az okos otthonok. Részletek!

UV-fényes mobileszköz-fertőtlenítő

Seal Shield ElectroClave mobileszköz-fertőtlenítő megöli az összes kórokozót a hordozható elektronikus eszközök felületén. baktériumokat és a vírusokat az egész használó készülékek LED UV-C fertőtlenítő fény. A ElectroClave-hez emellett egy felhő alapú felügyeleti szolgáltatás is tartozik, amely képes nyomon követni eszközök mozgását és használat, illetve töltöttségét is. A menedzsment portál segítségével a felhasználók szabályokat és riasztásokat állíthatnak be, amelyek segítik a fertőtlenítések rendszeres elvégzését.

UV

Viselhető lázmérő

A TempTraq egy könnyen használható okos lázmérő , amely két napon keresztül képes folyamatosan nyomon követheti a testhőmérsékletet. A rendszer érzékelője egy hónaljba felragasztható vékony, hajlékony tapaszba van beépítve, amely Bluetoothon tartja a kapcsolatot egy okostelefon alkalmazással. Így a beteg zavarása nélkül folyamatosan ellenőrizhető a lázgörbe. A rendszer pedig értesítést küld, ha a testhőmérséklet kilép egy meghatározott intervallumból.

A tapasz egyszer használatos, higiénikus kialakítású. A rajta megjelenő színek alapján a mobilos appon könnyen azonosítható a beteg hőmérséklete a konkrét érték leolvasás nélkül is. A zöld tartományban legfeljebb 38 Celsius fok, a narancssárgában ennél nagyobb, a vörös tartományban pedig az előre beállított értéknél magasabb.

lazmero

Karórába ültetett vérnyomás-monitor

Az Omron Healthcare cég egy új vérnyomásmérő prototípusával állt elő. A Project Zero 2.0 egy ultra-kompakt, viselhető okosóra-szerű eszköz, amely azonkívül, hogy méri a vérnyomást, a szív egyéb adatait is rögzíti és kijelzi. Az eszköz egy okostelefon apphoz kapcsolódik Bluetoothon keresztül, s így lehetővé válik a felhasználó számára, hogy nyomon kövesse és megossza az adatait. A készülék és az alkalmazás szisztolés és diasztolés értékeket, pulzus adatokat, testtömeg-indexet, testzsír-százalék adatot és testsúlyadatot is képes szolgáltatni. Ráadásul az eszköz akkuja egy hétig is bírja feltöltés nélkül.

okosvernyomas

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra