Betegségre utalhat a hirtelen szédülés

Egy nem régen megjelent tanulmány szerint a középkorú embereknél a vissza-visszatérő hirtelen elszédülés már húsz évvel a tünetek megjelenése előtt előrevetítheti a demencia kialakulását.

A Johns Hopkins Egyetem tudósai úgy vélik, a vérnyomás hirtelen lezuhanása maradandó károsodást idézhet elő az agyban, ami növeli a demencia kockázatát. A probléma leggyakrabban hirtelen szédültséggel jelentkezik, amikor az érintettek megpróbálnak felállni.

Jelzésértékű kutatási eredmények

A kutatók összesen több mint 11 ezer 45 és 64 év közötti alanynál vizsgálták a ortosztatikus hipotenzió meglétét, amely nem más, mint az álló testhelyzetben kialakuló jelentős vérnyomásesés.

A vérnyomás kifejezésére két számot használunk: a szisztolés és a diasztolés mutatót. Előbbi a szív összehúzódásakor, utóbbi pedig a szívverések közötti szünetben jelentkezik. A higanymilliméterben számolt értékeket általánosságban 95/60 és 140/90 között szokás normálisnak tekinteni .

Mikor beszélünk krónikusan alacsony vérnyomásról? Részletek itt.

A kutatásban húsz percig tartó fekvés után arra kérték a résztvevőket, álljanak fel, majd megmérték a vérnyomásukat. Azoknál, akiknél a szisztolés vérnyomás legalább 20 ponttal, a diasztolés pedig legalább 10 ponttal lezuhant, megállapították a ortosztatikus hipotenziót. Ez végül az alanyok nagyjából 6 százalékánál jelentkezett.

Őket ezután húsz éven keresztül követték nyomon, és azt találták, a többiekhez képest 40 százalékkal hajlamosabbak voltak a demenciára, de enyhe kognitív hanyatlás is 15 százalékkal magasabb arányban fordult elő a körükben, mint azoknál, akinél nem diagnosztizáltak ortosztatikus hipotenziót.

A felálláskor jelentkező vérnyomásesés az agyat is károsíthatja
A felálláskor jelentkező vérnyomásesés az agyat is károsíthatja

Fontos fegyver lehet a megelőzésben

"Bár ezek a vérnyomásesések csak átmenetiek, a hatásuk hosszú távú lehet. A 40 százalékos eltérés mindenképpen jelzésértékű felfedezés, ami további kutatásokat tesz szükségessé, hogy megérthessük, mi is történik valójában" - árulta el Dr. Andreea Rawlings kutatásvezető. "A kognitív hanyatlás és a demencia rizikófaktorainak meghatározása elengedhetetlen ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a kór lefolyásáról, valamint hogy képesek legyünk lehetséges stratégiákat kidolgozni a megelőzésre" - tette hozzá.

A kutatók elmondták, egyelőre nincs bizonyosság arra nézve, hogy a vérnyomásban jelentkező hirtelen zuhanások közvetlenül vagy valamilyen más betegségen keresztül állnak-e kapcsolatban a demenciával. Azt viszont hangsúlyozták, hogy ezek az átmeneti csökkenések tartós hatást fejthetnek ki az agyra.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra