Béltisztítás: több a hátrány, mint az előny

A Georgetowni Egyetem munkatársai szerint nincs bizonyíték arra nézve, hogy kifejezett előnnyel járna a béltisztítás, ellenben számos mellékhatást okozhat, melyek akár veseelégtelenséghez vagy halálhoz is vezethetnek.

A Journal of Family Practice augusztusi száma a vastagbél hidroterápiájával foglalkozik: az eljárás során - melyet a köznyelv beöntésnek is nevez - egy végbélbe helyezett csövön keresztül mossák át vízzel a vastagbelet. A módszer igen régi, azonban létalapját elsőként az Amerikai Orvosi Társaság kérdőjelezte meg, és az 1900-as évek elejein be is tiltotta az alkalmazását. A beavatkozás mindenesetre napjainkra reneszánszát éli.

Dr. Ranit Mishori és munkatársai szerint a bélöblítésnek súlyos következményei lehetnek. Az alkalmazott víz számos anyagot tartalmazhat, például hashajtókat, teát, mindenféle porokat és kapszulákat - ezt több, kereskedelmi forgalomban is kapható készítményben kimutatták. A bélöblítő szereknek számos előnyös hatást tulajdonítanak, ami valójában nem igazolt. Ráadásul az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal erre irányuló vizsgálatokat még soha nem folytatott.

Jelen tanulmány 20 korábbi, neves lapban publikált vizsgálat eredményeit elemezte. Ezek mindegyike csak mérsékelt előnyt mutatott be, ugyanakkor számos mellékhatásról számolt be, például hasi görcsökről, puffadásról, hányingerről, hányásról, az elektrolit-egyensúly felbomlásáról, illetve veseelégtelenségről. Egyes gyógynövény-készítmények ráadásul vérszegénységet és májelégtelenséget okozhatnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra