Miért egészséges az olvasás?

Kevesen tudják, hogy az olvasás több, mint egyszerű kikapcsolódás és kellemes időtöltés. Valójában mindezek mellett kifejezetten egészséges is. Még akkor is, ha csupán napi öt-tíz percet tudunk rászánni.

Számos haszna van

A tudás hatalom - állapította meg Sir Francis Bacon angol államférfi, író és filozófus, aki szerteágazó ismereteit, műveltségét e megállapítás jegyében igyekezett is kamatoztatni I. Erzsébet udvarában. Ha nem is akarunk magunknak akkora befolyást, mint bő 400 évvel ezelőtt a nagy tudású lovag, de számos okból hasznát vesszük az olvasásnak.

olvas
Az olvasásnak annyi haszna van, hogy minden kihagyott napért kár

Az olvasás megmozgatja az agyat

Bármit is olvasunk, legyen az kalandregény, vagy éppen egy szakácskönyv, az olvasás hatására az agyunkat olyan ingerek érik, mintha valójában megélnénk mindazt, ami a lapokon áll. Spanyol kutatók kiderítették, hogy ha például a " fahéj " szót olvassuk, akkor az agyunkban aktivitás mérhető a szaglásért felelős területen. Ugyanez a helyzet például akkor, ha mondjuk valamilyen mozgásról olvasunk, ilyenkor a mozgásért felelős rész aktiválódik.

Fejleszti az empátiás készséget

Az olvasás során rengeteget tanulunk, de nem csak lexikális értelemben. A történetek szereplőinek viselkedése, élete bepillantást enged olyan képzeletbeli (vagy akár valós) helyzetekbe, amelyekből akár még tapasztalatokat is szerezhetünk. Kutatások bizonyítják, hogy ezáltal fejlődnek az empátiás illetve szociális készségeink. Szakértők szerint erre különösen a romantikus regények, illetve a detektívregények alkalmasak.

Az olvasástól boldogabbak leszünk

Több tanulmány is igazolja, hogy az életben az élmények sokkal boldogabbá tesznek, mint a tárgyak, és a materiális dolgok. Éppen ezért a rendszeres olvasástól az életminőségünk és a kedvünk is javulni fog. Akik sokat olvasnak, azok általában sokkal elégedettebbek az életükkel.

Sokan azért nem olvasnak könyvet, mert mint mondják, nincs rá idejük. Pedig a legfrissebb kutatások szerint éppen a könyvolvasás hosszabbíthatja meg a várható élettartamot, akár két évvel is. Részletek!

Az olvasás oldja a stresszt

Elveszni egy izgalmas könyvben az egyik legjobb relaxáló tevékenység, amely kutatások szerint megelőzi a zenehallgatást, a sétát és a teázást is. Éppen ezért mindenkinek, aki sokat stresszel, vagy szorong, a lehető legtöbbet kellene olvasnia. Szakértők kimutatták, hogy már hat perc olvasás is képes lelassítani a szívverést, és csökkenteni az izomfeszültséget.

Építi a szürkeállományt

A rendszeres olvasás edzésben tartja az agyat, óv a memóriavesztéstől, és fejleszti a kognitív képességeket is. Emellett lassítja az agy öregedési folyamatait, így idős korban különösen ajánlott.

Forrás: rodalesorganiclife.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra