Az éjszakai fényektől is hízhatunk

Egy egereken végzett kísérletsorozat elemzése alapján úgy tűnik, hogy hízásra hajlamosíthat, ha éjszaka égve hagyjuk a villanyt.

"A halvány fényforrások, amelyeket elhelyeztünk a kísérleti állatok ketrecében, ötven százalékkal növelték a hízási hajlamot a kísérlet ideje alatt" - nyilatkozta Laura Fonken, az Ohio Állami Egyetem munkatársa, a mostani kutatás vezetője. "Rengeteg bizonyíték van arra, hogy társadalmunk mostanra már 24 órás fázisokban működik. Egyszerűen nincs megállása, ez pedig komolyan befolyásolja metabolikus működési folyamatainkat."

A hízásra való megnövekedett hajlam abban az esetben is jelen volt, ha más tényezőket, például az egerek aktivitását és étkezési szokásait is figyelembe vették. "A metabolizmust segítő hormonok nem működnek megfelelően azoknál az embereknél, akik éjszaka is valamilyen fényforrásnak vannak kitéve. A mostani kísérletekben megfigyeltük, hogy az éjszakai fények csökkentik a metabolikus hormonszintet és megzavarják az egerek belső óráját."

A kutatás során a napi 16 óra nappali világosságnak és 8 óra éjszakai gyenge fénynek kitett állatok 12 gramm súlyt szedtek magukra, míg a 16 óra nappali fénynek kitett éjszakára pedig teljes sötétségben hagyott egerek csupán 8 grammot. Az egerek minden esetben azonos mennyiségű élelmet kaptak és hasonló aktivitást mutattak napközben. Az éjszakai fényben élő egereken ezen kívül a glükóz intolerancia jeleit is felfedezték, amit a pre-diabétesz egyik első tünete.

Az egerek éjszakai állatok, ami azt jelenti, hogy általában éjszaka táplálkoznak. Az éjszaka gyenge fényben élő állatok 55 százaléka azonban nappal evett, ami szintén bizonyítja, hogy biológiai belső órájukat mennyire összezavarta a furcsa éjszakai környezet.

"Ez is egyértelműen mutatja, mennyire összefügg a hízásra való hajlam a belső biológiai óra működésével" - nyilatkozta Ms. Fonken.

A kutatás részletes leírása a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklap október 11-ei online kiadásában olvasható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra