Az agyat hűti a különös fejfedő

Az orvosok olyan sapkát fejlesztettek ki, amely hideg vízzel megtöltött csövek segítségével hűti a túlműködő agyat, hogy viselője kikapcsolhasson, és végre aludhasson egy jót.

A kísérlet során az új sapkát viselő inszomniás betegek ugyanolyan jól aludtak, mint az álmatlanságban nem szenvedő résztvevők. Az amerikai kutatók azt állítják, hogy eszközük biztonságos alternatívája lehet az altatóknak, amelyeket sok millió ember szed naponta.

A sapka az agy prefrontális kérgét hűti, amely közvetlenül a homlokunk mögött helyezkedik el. Azokban, akiknek nincs problémájuk az elalvással, a prefrontális kéreg lelassul, az álmatlanságban szenvedők esetében azonban felgyorsul. Ha vízzel lehűtik, képes kikapcsolni, ami pedig nyugodt éjszakai alváshoz vezet.

Dr. Eric Nofzinger, a Pittsburgh-i Egyetem kutatója elmondta, hogy az álmatlanság elsődleges kezelése régóta a vényköteles altatók felírása, annak ellenére, hogy az ezt a kezelést használó betegek mindössze 25 százaléka elégedett, sokan aggódnak a mellékhatások és az esetleges függőség kialakulása miatt.

Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia éves konferenciáján közzétett tanulmány során a leghűvösebb vízzel töltött sapkát viselő inszomniás alanyok az ágyban töltött idő 89 százalékát végigaludták, ráadásul 3 perccel hamarabb aludtak el, mint az alvászavarban nem szenvedő résztvevők. Az eredmények megerősítése érdekében természetesen nagyobb szabású kísérlet elvégzésére lesz szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra