Áttörés az öregedés elleni harcban

Az emberek számára a legkorábbi idők óta az egyik legfontosabb kérdés az volt, miként lehetne az öregedést minél tovább elodázni. A fiatalság forrása nagy valószínűséggel csak mítosz, de megvannak a természetes módszerek arra, hogy az ember minél kijjebb tolja elkerülhetetlen találkozását a kaszással.

Vannak olyan szerek, mint a metformin vagy a rapamycin, amik hatékony öregedésgátlónak és a betegség elleni küzdelem kiváló eszközének bizonyultak, de a tudósok szerint ezeknek a készítményeknek a képességét is túlszárnyalják egyes, növényekből készült kivonatok.

A kanadai Concordia University és a quebeci biotechnológiai cég, az Idunn Technologies kutatói több mint 10 ezer kísérletet végeztek el, amelyek során különböző növények kivonatát elemezték, hogy azok milyen hatással vannak a kovász élettartamára. Talán meglepő, de a kovász, avagy élesztő , régóta a figyelem középpontjában áll, hiszen sejtszinten az emberhez nagyon hasonló módon öregszik.

Az öregedés - jelenlegi tudásunk szerint - nem megállítható és nem is visszafordítható folyamat, ám ha időben vesszük fel a harcot az öregedés ellen, akkor jelentősen lelassíthatjuk. Melyek az öregedés első jelei, és mit tehetünk ezek ellen? Kattintson! „Összesen hat olyan új molekulacsoportot találtunk, amelyek csökkentik az élesztő öregedését” – mondta Vladimir Titorenko, a Concordia University kutatója. Az Oncotargetben megjelent tanulmány szerint az egyik, a fűzfakéregből kivont anyag a tudományos kutatások során valaha fellelt legpotensebb életmeghosszabbító készítmény. A tesztek során az anyag 475 százalékkal növelte meg az élesztő átlagos élettartamát, és 369 százalékkal a maximumát.

Az élesztő sejtszinten az emberhez nagyon hasonló módon öregszik

Amellett, hogy megnöveli a várható élettartamot, a kivonat többféleképpen is segíti a sejteket a betegségekkel – például a rákkal – szembeni harcban. A másik öt hatóanyagot a fürtös poloskavészből, a macskagyökérből , az Észak-amerikai golgotavirágból, a páfrányfenyőből és a zellerből vonták ki.

„Ahelyett, hogy az egyes betegségek gyógyítására fókuszálnánk, az öregedés molekuláris folyamataiba történő beavatkozás segítségével egyszerre történik meg a legtöbb, korral kapcsolatos betegség kialakulásának és fejlődésének késleltetése” – mondta Éric Simard, az Idunn Technologies alapítója, aki szerint egy ilyen beavatkozás sokkal nagyobb hatással van az öregedésre, mint az egyes kórok elleni küzdelem.

A kutatók a jövőben igyekeznek még több ilyen molekuláris szintű összetevőt találni és állatokon végzett kísérletekkel további megoldásokra találni.

Forrás: Science Alert

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra