Akupunktúrával a stressz ellen

Állatkísérletekben sikeresen bizonyították, hogy az akupunktúra csökkenti egy olyan fehérje szintjét, ami a stresszhez kapcsolódik - derült ki a Georgetown Egyetemi Orvosi központ (GUMC) legújabb kutatásából.

Bár a hagyományos kínai akupunktúrát, mint bevált stresszkezelési terápiát már szerte a világon régóta alkalmazzák, azt azonban eddig nem tudták, hogyan is hat pontosan a szervezetre. "Régóta tudtuk, hogy az akupunktúra csökkenti a stresszt, de ez az első tanulmány, ami molekuláris bizonyítékot tárt fel" - mondta a tanulmány szerzője, Ladan Eshevari.

Felfedezték, hogy a neuropeptid Y (NPY) nevű fehérje szintjét - amit a szimpatikus idegrendszer választ ki - az akupunktúra befolyásolhatja. A szimpatikus idegrendszer ugyanis stresszes helyzetekben, az úgynevezett "harcolj vagy menekülj" szituációkban a tüdő, a szív és az agy kivételével csökkenti a szervek véráramlását. Ez az állapot azonban hosszú távon magas vérnyomást és szívbetegségeket okozhat.

A kutatók patkányokon végeztek kísérleteket, hogy lássák, hogyan változik stressz-szintjük, illetve ennek a fehérjének a szintje az elektroakupunktúrás módszer hatására. Ez a fajta akupunktúra nemcsak fájdalommentes, hanem hatékonyan képes csillapítani is a fájdalmat. A tanulmány során többfajta vizsgálatot is végeztek, és bár még további tesztekre van szükség, a szakemberek szerint az eredmények nagyon biztatóak. A tanulmány az Experimental Biology and Medicine decemberi számában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra