Agyhártyagyulladásra hajlamosító géneket találtak

Az agyhártyagyulladásra hajlamosító géneket azonosított egy nemzetközi kutatócsoport. Az új gének ismeretében akár hatékonyabb védőoltásokat is kifejleszthetnek.

A meningitisz az agyburkok, azaz az agyat és a gerincvelőt körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedése. A fertőzést vírusok és baktériumok okozzák, ám míg az előbbiek általában ártalmatlan, rövid lefolyású betegséget idéznek elő, utóbbiak sokkal súlyosabb lefolyású, az esetek 14 százalékában halállal végződő folyamat okozói.

A tudósok már korábban is feltételezték, hogy egyes emberek génmintázatuk okán könnyebben betegednek meg, mint mások, ám mivel a kutatást kisszámú betegcsoport bevonásával végezték, nem sikerült egyértelműen bizonyítani az összefüggéseket.

Tévhit, hogy a védőoltás legyengíti a szervezetet! A nemzetközi kutatócsoport az egyik legveszélyesebb kórokozóval, a Neisseria meningitidis nevű baktérium által kiváltott agyhártyagyulladással foglalkozott. A vizsgálat során 1400 bakteriális meningitiszen átesett beteg DNS-ét hasonlították össze 6000 egészséges egyén génmintázatával. Első lépésként a kutatók 475 agyhártyagyulladásos brit beteg teljes genetikai kódját térképezték fel, valamint 4700 egészséges személyét. Vizsgálataik során sikerült egyértelmű eltérést kimutatniuk az immunválaszért felelős gének kis csoportja között. A tanulmány következő fázisában két másik európai populáció képviselőit is bevonták a vizsgálatba, ugyanilyen eredménnyel.

Az adott gének a H-faktornak nevezett fehérje, valamint a hozzá kapcsolódó egyéb proteinek kódolásáért felelősek. Amennyiben e gének sérülnek, a meningitiszt kiváltó kórokozó rákapcsolódik a proteinekre, s ezáltal meggátolja, hogy az immunrendszer felismerje a baktériumot, s harcba szálljon vele.

Mint Michael Levin, az Imperial College London professzora, a tanulmány szerzője rámutatott, a felfedezés révén a meningitisz B ellen fejleszthető ki oltóanyag, amely az agyhártyagyulladásos esetek többségét okozza Nagy-Britanniában. (Jelenleg már létezik hatékony oltóanyag a meningitisz C kórokozója ellen.)

"Úgy tűnik, hogy a H-faktorban megmutatkozó genetikai különbségek felelősek azért, hogy valakinek a szervezete fogékony-e a meningitiszre, vagy ellenálló a betegséggel szemben" - magyarázta Michael Levin, hozzátéve, hogy a kutatócsoport eredményei egyrészt az egész népesség számára hatékony oltóanyag előállítását teszik lehetővé, másrészt az agyhártyagyulladásban szenvedő betegek hatékonyabb kezelése várható tőle.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra