A világon először szerkesztenék az emberi DNS-t

Óriási lépés előtt áll az orvostudomány: kínai tudósok a világon elsőként felnőtt emberi DNS szerkesztésére vállalkoznak.

A kínai kutatók olyan, tüdőrákkal küzdő betegek immunsejtjeit módosítanák, akiknél a hagyományos terápiák (úgy mint a kemoterápia vagy a sugárkezelés) kudarcot vallottak - írja az Origo . Korábban az országban már kísérleteztek hasonlóval, akkor életképtelen emberi embriók genomját próbálták módosítani. A komoly erkölcsi aggályokat felvető beavatkozás akkor nem járt sikerrel.

Nem Kína az egyetlen ország, ahol az emberi génszerkesztéssel kísérleteznének. A Pennsylvaniai Egyetem humán immunsejtek módosítását célzó terve zöld utat kapott az egyik illetékes tudományos bizottságtól, így génmódosítással hamarosan olyan emberi immunsejteket (T-limfocitákat) hoznának létre és juttatnának be a páciensekbe, amelyeket háromfajta ráktípus ellen is be lehetne vetni.

A forradalmi kísérletek során úgy módosítanák a T-limfocitákat, hogy azok felvegyék a harcot a rákos sejtekkel

A kutatók a CRISPR/Cas9 nevű módszert alkalmaznák, amely egy több fehérjéből álló, DNS-vágó "olló". A benne található enzim módosításával irányítható lesz, a DNS melyik részébe vágjon bele ez a bizonyos olló. A kutatók az immunválaszért felelős T-sejteket kívánják ilyen módszerrel megváltoztatni, mégpedig úgy, hogy kiveszik belőle a rákos sejtek támadását blokkoló proteint . A szerkesztett T-limfociták számát laboratóriumi körülmények között megsokszorozzák, majd visszajuttatják őket a beteg immunrendszerébe. Ezek a gének ráadásul nem örökíthetőek tovább, így nem kell tartani a több generációval később kialakuló, esetleges mellékhatásoktól. Már a jövő hónapban megkezdhetik a kísérleteket a Szecsuani Egyetemen.

Forrás: Origo

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra