A Télapó túlsúlyos és munkamániás

Bár a Télapó a vidámság és az öröm példaképe, az egészségi állapota közel sem olyan jó, mint azt hisszük: túlsúlyos, munkamániás, a stresszt pedig édességevéssel igyekszik levezetni. A téli ünnepek ikonikus figurájának egészségét dr. Rachel Vreeman, az Indianai Egyetem Orvosi Karának belgyógyásza elemezte.

"A pirospozsgás arc rosacea, ami kellemetlen, de ártalmatlan. Minden bizonnyal az váltja ki, hogy a Télapó rengeteget van a szabadban, a hideg levegőn" - mondta dr. Vreeman. "Elképzelhető, hogy a bőre is kiszáradásra hajlamos, ezért érdemes lenne többet krémeznie az arcát."

A szakorvos szerint az, hogy a Télapó egész évben játékokat gyárt, majd egyetlen nap alatt juttatja el azt a világ gyerekeihez, igen stresszes életmódra, sőt munkamániás viselkedésre utal. Ez pedig hajlamosabbá teheti őt a migrénre, a szív- és érrendszeri zavarokra és a depresszióra. "Ezekhez a rizikófaktorokhoz pedig hozzájárul az, hogy a Télapó igencsak túlsúlyos, ráadásul a történetek szerint imádja az édességet" - mondta dr. Vreeman. "Sokkal egészségesebben kellene táplálkoznia, és jóval több mozgásra lenne szüksége."

Az, hogy a Télapó sokat van gyerekek közelében, megnöveli a fertőző betegségek terjedésének kockázatát. Dr. Vreeman szerint a Télapónak többet kellene kezet mosnia.

"Azonban, ami a legfontosabb, a Télapó jókedvű, vidám és boldog. A pozitív gondolkodás pedig segít a betegségek elleni küzdelemben" - tette hozzá dr. Vreeman.

A humoros elemzés a ScienceDaily.com internetes portálon jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra