A szmog hízlal?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Egy új kutatás kimutatta, hogy az elhízás kockázata egyenes arányban növekszik a korai életkorban elszenvedett légszennyeződéssel. A kutatási eredmények az Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology című folyóirat decemberi számában jelentek meg.

Nagyobb és több zsírsejt halmozódott fel a hasi területen azokban az állatokban, amelyek aprószemcsés anyaggal szennyezett levegőjű közegben éltek (aprószemcsésnek nevezik a 10 mikrométernél kisebb szemcsékből álló szennyeződéseket, jellemzően a szálló por ilyen). Vércukor-szintjük is magasabb volt azokéhoz képest, melyeket ugyanolyan táplálékon, csak tisztább levegőjű környezetben tartottak.
Háromhetes egereket a kutatók 10 héten át heti öt napon, 6 órán keresztül tartották szennyezett levegőn. Emberi léptékben számítva ez a tipegő kortól a serdülőkorig terjedő időszaknak felel meg. A szennyezettség mértékét az Egyesült Államok városi területein találhatóhoz igazították. "Ez az egyik első - de lehet, hogy a legelső - tanulmány, mely kimutatta, hogy az apró részecskék közvetlenül gyulladást okoznak, és megváltoztatják a zsírsejteket, mely növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát" - mondta Qinghua Sun, az Ohiói Állami Egyetem környezet-egészségtudományi adjunktusa, a tanulmány vezetője.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, pár órára kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag