A szingliség előnyei

Szakértők szerint a szingliknek sincs semmi okuk az aggodalomra, az egyedüllét ugyanis bizonyos tekintetben akár még jót is tehet az embernek.

Amint azt John Cacioppoat, a Chicago Egyetem kutatója a Cognition & Emotion című lapban kifejtette, az elmúlt évtizedekben a korábbiaktól egészen eltérő kép alakult ki az emberekben a magányról, és bár elsőre talán úgy tűnhet, hogy az egyedüllétben nincsen semmi jó, valójában éppen ez az érzés hoz létre olyan alkalmazkodó képességet az emberben, amelynek segítségével elboldogul egy adott környezetben, sőt sokan éppen a magány hatására keresnek új kapcsolatokat, illetve vágnak bele valamilyen társas tevékenységbe, hobbiba vagy sportba .

Van azért persze negatív hozadéka is a magánynak, a környezet ugyanis többnyire rosszabbul értékeli az egyedülállókat, ami esetenként tovább erősítheti bennük a már amúgy is meglévő elszigeteltség érzést. Egy felmérés szerint a megkérdezettek többsége az ellenkező neműek közül azokat, akiket magányosnak vélt , általában kevésbé tartotta barátságosnak, és így ő maga is barátságtalanabbul viszonyult hozzájuk, mint azokhoz, akikről azt feltételezte, hogy van társuk.

Magányos ember is lehet boldog (Fotó: Europress)

Magányos ember is lehet boldog (Fotó: Europress)

A szakemberek ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy sok sportrajongót is éppen a magány érzése vesz rá arra, hogy odaálljon egy csapat mögé, és annak szurkolótáborát erősítse, mert így erősödik bennük a valahová tartozás érzése, ami iránt a vágy minden emberben megvan, hiszen alapvetően mégiscsak társas lények vagyunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra