A szegénység eddig nem ismert hatása

Az alacsony társadalmi státusz úgy befolyásolhatja az immunrendszert. S emiatt az ember hajlamosabbá válik a szívbetegségre, a cukorbetegségre és a mentális egészségi problémákra - állapították meg az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.

A leggazdagabb és legszegényebb emberek várható élettartama közötti szakadék óriási: az Egyesült Államokban a nők esetében több mint tíz, a férfiak esetében tizenöt év - írta a BBC News . Ennek részben az a magyarázata, hogy a rosszabb anyagi körülmények között élő emberek nagyobb valószínűséggel folytatnak egészségtelen életmódot, amibe beletartozik a dohányzás, a testmozgás hiánya és az egészségtelen gyorsételek fogyasztása.

szegény és gazdag
Mások az életkilátásaik a szegényeknek és a gazdagodnak. Státusz kérdése

Az amerikai szakemberek legújabb tanulmánya azonban azt mutatja, hogy az alacsony társadalmi státusz önmagában hatással van az ember szervezetére. A kutatók 45, fogságban élő rhesus majmot vontak be a vizsgálatukba. Az állatokat - amelyek mind nőstények voltak, semmilyen rokoni kapcsolatban nem álltak egymással és még soha nem is találkoztak - kilenc, ötfős csoportba osztották, de nem egyszerre, hanem alkalmanként adtak egy-egy újabb majmot a csoportokhoz.

Amikor egy-egy csoport új tagot kapott, az szinte mindig a társadalmi ranglétra legalján kötött ki és a krónikus stressz jelei mutatkoztak nála, mivel társai kevesebbet kurkászták, viszont gyakrabban piszkálták. A majmok vérmintáinak részletes elemzésekor a szakemberek mintegy 1600 különbséget mutattak ki az immunrendszer működésében szerepet játszó gének aktivitásában a társadalmi ranglétra tetején és az alján lévő állatok között.

Az alacsony státuszú majmok immunrendszere túlságosan agresszívan működött, ez pedig olyan járulékos kárt okoz a szervezetben, ami növeli a különböző betegségek kockázatát . További vizsgálatok kimutatták, hogy az immunrendszer ilyen működése nem állandósult, hanem javítható és persze rontható is volt a társadalmi ranglétra megbolygatásával.

A rhesus majmok szigorú, ám az emberekénél jóval egyszerűbb hierarchiában élnek. A University College London munkatársaként dolgozó Graham Rook szerint azonban a mostani tanulmány azt mutatja, hogy ezek az eredmények az emberekre is érvényesek. A szakember olyan bizonyítékokat idézett, amelyek azt sugallják, hogy a társadalom alsó rétegeinek egészsége romlik, amikor a gazdagok vagyona tovább nő, még akkor is, ha ők maguk nem lesznek szegényebbek.

Az immunrendszer hatékonysága sok sejt összehangolt működésének eredménye. Ennek köszönhető, hogy nem kapunk el különböző fertőzéses betegségeket, nem fejlődnek ki szervezetünkben különböző daganatok, nem leszünk allergiások. Részletek!

"Ez olyasvalami, amelyet a kormányok egyszerűen nem értenek meg. Ők azt gondolják, hogy a mi társadalmunk alsó rétegeiben élőknek van autójuk, van televíziójuk, tehát összehasonlítva például az indiaiakkal, nagyon is jól élnek. Ám valójában nagyon nem így áll a helyzet, ők ugyanis úgy érzik, hogy a rakás legalján vannak" - tette hozzá Rook.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra