A mozgásszegény életmód megnehezíti a gyermekek alvását

Új-zélandi kutatók szerint minden, mozgás szempontjából inaktívan töltött óra három perccel növeli meg az elalváshoz szükséges időt.

Az Aucklandi Egyetem kutatói 519 hétéves gyermek alvásmintáját vizsgálták meg egy derekukra illesztett eszköz segítségével. Az eszköz regisztrálta a gyermekek mozgását, és megkülönböztette, ha a gyermek aludt, ébren volt, de inaktív volt, vagy ha mozgott. Az eredmények szerint a gyermekeknek 26 percre van szükség ahhoz, hogy elaludjanak azután, hogy lefeküdtek (az érték 13 és 42 perc között mozgott) és átlagosan tíz órát aludtak naponta. Az inaktív gyermekek nehezebben aludtak el: minden, inaktívan töltött nappali óra 3,1 perccel hosszabbította meg az elalvási időt.

Arra is fény derült, hogy azok a gyermekek, akik gyorsabban aludtak el, egyúttal tovább is aludtak. Az, hogy a gyermekek este 9 óra után feküdtek-e le vagy hogy mennyi televíziót néztek egy nap, nem befolyásolta az elalváshoz szükséges időt.

A kutatási eredmények jelentőségét többek között az adja, hogy a gyermek alvása és iskolai teljesítménye között szoros kapcsolat van: azok, akik rosszabbul vagy kevesebbet alszanak, mint társaik, gyengébben teljesítenek az iskolában illetve nagyobb az esélyük az elhízásra.

A kutatók szerint eredményeik alátámasztják azt, amit a szülők ösztönösen már maguktól is tudtak - a sok mozgás, a gyermekek "kifárasztása" segíti az alvást. "Az eredményeink ismét alátámasztják a testmozgás fontosságát a gyermekek számára, nem csupán a szív-érrendszeri betegségek megelőzése vagy súlykontroll miatt, hanem a jó alvás érdekében is" - írják a kutatók az Archives of Diseases in Childhood c. lapban megjelent tanulmányban.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra