A matematika segíti a rendellenes formájú vörösvértestek azonosítását

Új módszert dolgoztak ki amerikai kutatók a rendellenes vörösvértestek azonosítására, melyeket eddig csak mikroszkópos elemzéssel lehetett detektálni - írja a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

A vörösvértestek alakjának torzulása olyan súlyos betegségeket takarhat, mint a malária vagy a sarlósejtes vérszegénység. Egészen mostanáig azonban csak időigényes mikroszkópos vizsgálattal tudták a patológusok kiszűrni a rendellenes formájú vörösvértesteket.

Az Illinois-i Egyetem kutatói most olyan technikát dolgoztak ki, amelyben megvilágítják a vérmintát, majd az arról visszaverődő fény mintázatát elemzik. A módszer azon alapul, hogy a szabályos korong alakú és a torzult vértestekről másként verődik vissza a fény.

Ennek a visszavert mintázatnak az elemzéséhez egy ritkán használt matematikai eszközt alkalmaztak a kutatók. Az úgynevezett Born-közelítést akkor szokták az elemzéshez bevetni, amikor a leírni kívánt dolog kicsi és áttetsző, a vörösvértestek esetében pedig éppen erről van szó.

Az új technika lehetővé teszi, hogy az orvosok gyorsabban és pontosabban diagnosztizálják a vérszegénység különböző típusait, ami különösen nagy haszonnal járna a világ szegényebb részein.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra