A lézer így gyógyít

Az első lézer az 1960-as években jelent meg, és mára hatalmas "karriert" futott be - többek közt a gyógyításban. Dr. Arnold Dénes Arnold, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr a felhasználási lehetőségekről beszélt.

Sok területen alkalmazható

A lézer orvosi felhasználásával kapcsolatban sokaknak az esztétikai bőrgyógyászat és a szemműtétek jutnak eszébe, holott ennél jóval több területen hasznosítható ez a technika. Alkalmazása azért is lehet sokrétű, mert a technológiának is sokféle "képességét" lehet hasznosítani, többek közt a hőhatást és a fotokémiai-biológiai hatásait.

A szövetek elnyelik a lézerfényt, és ez az elnyelt energia képes a szövetek hőmérsékletét 60-100 Celsius fok közé emelni. A különböző lézerfajták alkalmazási területei jelentősen eltérnek, hiszen a hullámhossznak lényeges szerepe van a testszövetekkel való kölcsönhatásban.

Lézer a gyógyításban - diagnosztikától a fájdalomcsillapításig
Nem csak az esztétikai bőrgyógyászatban használják a lézertechnológiát

Diagnosztikai lézerek

Az orvosi lézerkészülékeket 3 fő területen alkalmazzák, ebből az egyik a diagnosztika. A különböző képalkotó berendezések eredetileg csak statikus, kétdimenziós képeket tudtak létrehozni, bár ma már az MR-, a CT- és az ultrahang-szoftverek elő tudnak állítani háromdimenziós képet is. Ennek óriási előnye, hogy bármilyen mélységben láthatóvá válnak a szöveti elváltozások, bár a módszerek felbontása jellemzően a sejtek mérete felett van. A 3D képalkotás új irányvonalát jelentik a diagnosztika lézerek, amelyekben még sok a kiaknázatlan lehetőség. Fontos előny lehet például, hogy ha az optikai szálhoz valamilyen speciális átalakítót csatolnak, az adott módszernek és szöveti állapotnak megfelelően megváltoztatja a bemenő lézerfény valamely tulajdonságát. Ebből a változásból pedig következtetéseket lehet levonni a vizsgált minta orvosi szempontból fontos jellemzőiről, például a szövet hőmérsékletéről.

Sebészeti lézerek

A sebészetben ismert lézeres beavatkozásoknak napjainkban két technológiája ismert: a szén-dioxid-lézer és az Erbium-YAG-lézer. A szén-dioxid-lézert szike helyett, ún. lézerkésként használják, az Erbium-YAG-lézer 1600 nm-es hullámhossza pedig lehetővé teszi, hogy a testszövet viszonylag mélyebb rétegeiben is elnyelődjön. Ez a lézerfény a hemoglobinban jól, míg a bőr más összetevőiben kevésbé nyelődik el. Ha folytonos üzemben alkalmazzák, akkor a bőr mélyebb rétegeibe is lejut, így alkalmas arra is, hogy a sugárzást nagyobb térfogatban, egyenletesen szétoszlassa.

A két különböző lézer szöveti hatása bizonyos szintig eltérő, aminek köszönhetően minden páciens esetében kiválasztható a bőrnek megfelelő eljárás, valamint akár kombinálható a kétfajta lézeres kezelés is. A lézersebészet egyik legnagyobb előnye, hogy gyors és hegmentes gyógyulást tesz lehetővé, maga a műtét pedig szintén gyors és kevésbé fájdalmas.

Lágylézerek (softlézerek)

Lágylézernek nevezzük az olyan He-Ne- és diódalézereket, amelyek teljesítménye 1-100 mW közé esik és egyszerű az optikai rendszerük. Ez a módszer remekül alkalmazható bőrgyógyászati, fogászati, szájsebészeti kezeléseknél, valamint a mozgásszervi betegségek kezelésében, kúraszerű terápiaként. - Betegségtől és egyéntől is függ, hogy milyen gyógymódot és kezelést tudunk alkalmazni az adott problémánál. Gyógyszerallergia vagy gyomorbántalmak esetén például a gyógyszeres terápia kerülendő. Egyes betegségek (például bizonyos szív-érrendszeri vagy neurológiai betegségek) pedig a fizikoterápiás kezelés lehetőségét zárják ki. Ezekben az esetekben is alkalmazható azonban a kíméletes és biztonságos lézerterápia - ismerteti dr. Arnold Dénes Arnold MsC, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista, akupunktőr.

A lágylézer-terápiában alacsony energiájú infravörös lézersugárral dolgoznak, aminek számos előnyös tulajdonsága van. - Többek közt csökkenti az ödémát, ezáltal a gyulladás lehetőségét, javítja a sejtszintű energiaforgalmat, elősegíti a szövetek regenerációját, segíti a sejtfunkciók visszaállítását és támogatja a sejtek oxigénellátását, az erek újraképződését. Külön előnye, hogy jól kombinálható más, akár klasszikus kezelésekkel is, és nem allergizál - magyarázza Arnold doktor. A lágylézer-kezelés jól beválik többek közt izom- és ízületi sérülések kezelésekor, lumbágó ellátásában, gerinc- és ízületi fájdalmak oldására, heveny és tartós gyulladások kiegészítő kezelésére.

Forrás: Budai Fájdalomközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra