A legegyszerűbb megoldás önbizalomhiányra!

Édesanyáinknak igaza volt, amikor folyton ránk szóltak, hogy üljünk egyenesen: egy új kutatás szerint a megfelelő testtartás hatására megnő az önbizalmunk, és jó benyomást teszünk másokra.

Richard Petty, az Ohiói Állami Egyetem pszichológia professzora munkatársaival 71 egyetemistát vont be a kísérletbe. A résztvevőket arra kérték, hogy üljenek egyenesen és húzzák ki magukat, illetve görnyedten üljenek, majd pozitív és negatív tulajdonságaikról kérdezték őket, akár egy állásinterjún.

"Amikor a résztvevők egyenesen ültek, sokkal meggyőzőbben adták elő gondolataikat, függetlenül attól, hogy azok pozitívak vagy negatívak voltak" - mondta el Petty. "Az emberek azt gondolják, hogy az önbizalom kizárólag a gondolataikból ered, azonban a testtartásuk hatással van arra, mennyire hisznek abban, amit gondolnak."

Korábbi vizsgálatokból már kiderült, hogy a kihúzott testtel ülők nem érezték magukat magabiztosabban, mint a görnyedők, azonban meggyőzőbben tudták előadni gondolataikat.

A cikk az European Journal of Social Psychology folyóirat októberi számában jelent meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra