A kövérség késői bosszúja

A korábban elhízott, vagy túlsúlyos időseknél nagyobb a mozgáskorlátozottság kockázata, még akkor is, ha idős korukra már megszabadultak felesleges kilóiktól, állítják amerikai kutatók.

Minél hosszabb ideig volt valaki kövér, annál nagyobb a mozgásproblémák veszélye, véli Denise Houston, a kutatás vezetője, öregedés és táplálkozás szakértő, a Wake Forest Egyetem Baptista Egészségközpont Orvostudományi Karának gerontológia professzora. Az időskori fogyás azért nem javít a helyzeten, mert ennek oka többnyire már valamilyen idült megbetegedés, nem pedig az egészséges életmód. A kutatásba 2845 résztvevőt vontak be, az átlagéletkor 74 év volt. Ekkor még senkinek sem volt mozgásproblémája.
Hét éven át tartó utánkövetés után kiderült, hogy a húszas éveiktől hetvenes életéveikig kövér, vagy túlsúlyos (25-nél magasabb testtömegindexszel rendelkező) nőknél háromszor gyakrabban alakult ki mozgáskorlátozottság, mint a normál súlyú nőknél. Férfiaknál ugyanez az arány 1,6. Ha egy nő ötven évesen kövérnek számított (30 feletti BMI), ám hetven éves korában már nem, még mindig 2,7-szer nagyobb eséllyel vált mozgáskorlátozottá, mint egy folyamatosan egészséges súlyú nő. Férfiaknál a szorzó 1,8-nek bizonyult.

Az eredmények az American Journal of Epidemiology áprilisi számában olvashatók. A túlsúly plusz terhelést jelent az ízületeknek, nehézzé teszi a testedzést, és olyan súlyos, idült megbetegedések kockázati tényezője, mint a cukorbetegség, az ízületi gyulladás, vagy a szívbetegség, melyek mindegyike közvetlenül mozgáskorlátozottság kialakulásához vezethet, mondta el Houston.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +15 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a ködök főleg északon, északkeleten tartósan megmaradnak, másutt fokozatosan kisüt a nap, csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag