A koffeinfüggés genetikailag kódolt

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Több koffeintartalmú italt iszunk, ha a szervezetünkben lévő gének bizonyos változata jelen van - állapították meg amerikai kutatók.

Az eredeti tanulmányok 1984 és 2001 között készültek és a genetikai adatok mellett a kávé, tea, kóla és csokoládé fogyasztására vonatkozó információkat is tartalmaztak. A Neil Caporaso által vezetett kutatócsoport a CYP1A2 és az AHR gént hozta kapcsolatba a világ legelterjedtebb élénkítőszerének fogyasztásával.

A CYP1A2 gén a koffein szervezetben történő lebontásában játszik szerepet, míg az AHR gén az előbbi aktivitását szabályozza. Mint a kutatók megállapították: akik vagy az egyik, vagy a másik génből a nagyobb koffeinfogyasztást "támogató" változatot hordozták, átlagosan napi 40 milligramm többletkoffeint vettek magukhoz azokhoz képest, akik mindkettőből a másik génváltozattal éltek.

A metaelemzésben a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi kara, a Brigham és Női Kórház, valamint az Észak-Karolinai Egyetem kutatói vettek részt, az eredmény PLoS Genetics című szakfolyóirat áprilisi számában olvasható.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32459

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+8, +15 °C

Hazánkban kedden délelőtt a Dunántúlon, illetve keleten több helyen megnövekszik a gomolyfelhőzet, máshol jellemzően derült idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag