A káromkodás segít feldolgozni a fájdalmat

Régóta ismert, hogy bizonyos társadalmakban a nők férjüket szidják fájdalmukban a szülés során. Most tudományos bizonyítékokkal is alátámasztották, miért hajlamosak az emberek csúnya szavakat használni fájdalmukban.

Úgy tűnik, a káromkodás csökkenti a fájdalomérzetet -legalábbis erre a következtetésre jutott a Keele Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatása, melynek eredményeit a NeuroReport c. szaklapban tették közzé. A kutatók 60 önkéntesen jelentkezett hallgatót arra kértek, hogy dugják kezüket egy vödör jeges vízbe kétszer. Az első alkalommal egy káromkodást ismételgettek, míg másodszor egy semleges, hétköznapi szó mondogatására kérték őket. Amikor átkozódhattak, a résztvevők hosszabb ideig tudták a vízben tartani kezüket, és alacsonyabb fájdalomérzetről számoltak be, mint a második alkalommal.

"A káromkodás évszázadok óta velünk élő, univerzális nyelvi jelenség" - mondja Richard Stephens, a tanulmány egyik szerzője. "A káromkodás az agyi érzőközpontokban fejt ki aktivitást, a jobb agyféltekében - miközben a legtöbb beszéddel kapcsolatos aktivitás a bal féltekében érzékelhető. Kutatásunk felveti a káromkodás kialakulásának egy lehetséges okát" - tette hozzá a kutató.

Noha a pontos kapcsolat a csúnya szavak és a csökkent fájdalomérzet között egyelőre nem ismert, a kutatók úgy vélik, az átkozódás negatív érzelmeket is felerősít (mint például félelem vagy düh). Ez utóbbiak a harcra vagy éppenséggel a menekülésre készíthetik fel az embert. Ezt látszik alátámasztani a kutatók egy másik megfigyelése, mely szerint az átkozódás emeli a szívfrekvenciát.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra