A hagyma, a zsíros ételek és a tisztítószerek szaga migrént válthat ki

A migréntől szenvedők több mint fele szagérzékeny. A nők 70 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egy bizonyos aroma fejfájásos rohamokat vált ki nála.

Míg néhány étel többeknél problémásnak bizonyult, kiderült, hogy a borsmenta képes az „ellentámadásra”.

A hagyma nemcsak könnyezést, hanem migrént is okozhat. Jó hír viszont, hogy a szagokkal nemcsak rontani, hanem javítani is lehet az állapoton.

Az Egyesült Királyságban élő felnőttek körülbelül 15 százaléka szenved súlyos fejfájásos rohamoktól, Magyarországon pedig megközelítőleg egymillió emberről mondható el mindez. A fejfájáson kívül a migrén émelygéssel és fényérzékenységgel is járhat. A bajt az agy kémiai egyensúlyának felborulása okozza.

Egy kutatás szerint az esetek 75,9 százalékában azonosíthatóak a kiváltó tényezők. A stressz, a hormonváltozás, az időjárás, az alvászavar, az étrend, valamint a villogó fények és képek a leggyakoribb okok.

A legfrissebb vizsgálat alapján pedig a migrénesek több mint fele szagérzékeny . Az állapotot ozmofóbiaként is emlegetik. A nőket nagyobb arányban érinti, s már néhány perces kitettség is elég a bajhoz. A rohamok elkerülésére az ilyen szaghatások kiiktatása a leghatékonyabb.

A hagymák családjába tartozó növényekre egy 32 éves nő produkált migrénes tüneteket az első témába vágó orvosi beszámoló szerint. A chicagói Szag- és Ízterápiás és Kutatóintézet adatai alapján a páciensnél 10/10-es erősségű fejfájás jelentkezett, méghozzá égő szemek és orr, émelygés, fáradtság, torokfájás , zavartság, szívremegés, nyelzsibbadás és nyakfájdalmak kíséretében. A hölgyet orrdugóval kezelték, majd ellenanyagként borsmentát szagoltattak vele, ami enyhítette a panaszait.

A kutatók véleménye alapján a hagyma és a többi szag éppúgy változást idéz elő az érzelmekben, mint az agy többi részében, mivel a szaghoz és az érzelmekhez kötődő rész szoros kapcsolatban áll egymással.

Becslések szerint migrénes roham évente világszerte az emberek 11 százalékánál jelentkezik, a fő tünet tipikusan lüktető fejfájdalom, mely mellett a fény- és hangérzékenység, esetenként hányinger, hányás jelentkezik. Az aura az érzetek téves működésén alapul, tehát a fájdalom előtt furcsa fényjelenségek tűnnek fel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra