A gyomorszűkítő műtét véd a rákos betegségek ellen - de csak nőknél!

Azok az elhízott nők, akik gyomorszűkítő műtétet végeztetnek, ezzel daganatos kockázatukat is csökkentik, azonban a férfiaknál ez nincs így. Az elhízás számos különböző rákos betegség rizikófaktora, részben felelőssé tehető a daganatok kialakulásáért.

Egy elhízottakat vizsgáló svéd felmérésből már korábban kiderült, hogy a gyomorszűkítő műtét nemcsak a testsúlyra van jó hatással, de a cukorbetegségre, a kardiovaszkuláris betegségek más rizikófaktoraira, a szív szerkezetére és működésére és az életminőségre is. Most azonban kiderült, a daganatok előfordulása is jelentősen csökken. Dr. Lars Sjostrom, a göteborgi Sahlgrenska Egyetemi Kórház anyagcsere osztályának professzora munkatársaival összesen 2010 olyan elhízott pácienst vontak be a vizsgálatukba, akik gyomorszűkítő műtéten mentek keresztül, a kontrollcsoportot 2037, műtéttel nem kezelt elhízott ember alkotta.

A műtöttek átlagosan 11 kilót fogytak, míg a nem műtöttek átlagban 1,5 kilót híztak. 11 éves nyomonkövetési idő után a kutatók azt találták, hogy a műtét 42 százalékkal csökkentette a daganatok kialakulásának kockázatát a nők esetében, azonban a férfiaknál nem tapasztaltak ilyen változást. "Külön kell tanulmányoznunk a jelenségért felelős mechanizmusokat a férfiakban és a nőkben" - mondta el Sjostrom. "Ha nem a súlyvesztés vagy a csökkentett energiabevitel okozza a jótékony hatást, lennie kell egy másik tényezőnek is."

Dr. Mitchell Roslin, a new yorki Lenox Hill Kórház sebész főorvosa szerint bár a műtét igen költséges, hosszútávon sok pénzt lehet megtakarítani vele. Dr. Roslin úgy véli, nem szabad, hogy a műtét az utolsó mentsvár legyen, mivel előtte az esetlegesen fennálló kísérőbetegségek is sokba kerülnek. Az Amerikai Onkológiai Társság véleménye szerint azonban a daganatos kockázat csökkentésének legfontosabb módja az elhízás megelőzése.

A tanulmány a Lancet Oncology folyóirat június 24-i online számában olvasható.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra