A gazdaság súlyos problémái és a súlyproblémák

A stressztől nem tudunk aludni, ingerültek leszünk a családtagjainkkal, úgy érezzük, sosem érünk a munkánk végére. Ha pedig még nem lenne elég a rosszból, a stressztől még hízhatunk is - állítja egy nemrég megjelent tanulmány.

"A jelen gazdasági helyzet stresszeli az embereket, ez pedig egy sor betegséghez vezethet: szívbetegséghez, magas vérnyomáshoz, a rák megnövekedett kockázatához" - mondta a tanulmány szerzője, Dr. Jason Block, a Harvard Egyetem Robert Wood Johnshon intézetének munkatársa, a bostoni Női Klinika belgyógyásza. "Ez a tanulmány azt is megmutatja, hogy a stressz a hízással is összefüggésben áll."

A vizsgálat során nyomon követtek egy nemzetileg reprezentatív, 1.355 férfiból és nőből álló csoportot 9 éven át. Azt találták, hogy a magas munkahelyi követelményekről, anyagi és családon belüli gondokról panaszkodó nők, akik emiatt kilátástalannak ítélték helyzetüket, depressziótól vagy szorongásos zavartól szenvedtek, általában hízásnak indultak. A férfiaknál a megromlott kapcsolat vagy a reménytelenség érzése nem járt együtt hízással. A munkahelyi problémák ugyanakkor: a munkafolyamatra gyakorolt befolyás, a tanulás vagy az érdekes feladatok hiánya a testsúly gyarapodásához vezetett. Az eleve elhízottak ráadásul további fölös kilókkal gyarapodtak. A magasabb BMI-ről (testtömegindex) indulók inkább híztak, mint a normál súlyúak, az American Journal of Epidemiology július 15-i számában megjelent cikk szerint.

A stressz egészségtelen táplálkozáshoz és más helytelen szokásokhoz vezethet, ami befolyásolhatja a testsúlyunkat, jegyezték meg a szerzők. A stresszkezelő és fogyókúrás programok, a rugalmas munkabeosztás mind segíthetnek leküzdeni ezt a jelenséget. "Ez az első tanulmányok egyike, melyek a stressz és a hízás közti összefüggést tárták fel az amerikai lakosság körében" - mondta Block. "Az eredményeink azt mutatják, hogy a stressz fenyegeti az amerikai felnőttek életminőségét, különösen azokét, akik már eleve túlsúlyosak."

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra