A Facebook segítségével mentettek meg egy beteg kisfiút

A népszerű közösségi oldalon segítettek diagnosztizálni egy ritka betegséget egy négyéves amerikai kisfiúnál. Deborah Copaken Kogan fia, Leo valamilyen furcsa kiütéses betegséget kapott el. Az anyuka, miközben a gyerekorvosnál vártak, kitett egy fényképet gyermekéről a Facebookra, nem is sejtve, hogy ez az üzenet fogja megmenteni a kis Leo életét.

Leo orvosa először valamilyen baktériumfertőzésre gyanakodott, és antibiotikumokkal kezelte a kicsit. Másnap reggelre azonban a fiú állapota rosszabbodott az orvos pedig skarlátot állapított meg nála. Leo édesanyja ekkor egy újabb képet osztott meg fiáról a Facebookon, amin tisztán kivehetőek voltak a gyerek testén megjelent duzzanatok.

Néhány pillanattal később az édesanya egyik barátnője telefonált és elmondta, hogy az ő fiát pár évvel korábban teljesen hasonló tünetekkel és Kawasaki-szindrómával kezelték és biztos benne, hogy Leónak is ugyanez a baja. Nem sokkal később Mrs. Kogan gyermekkardiológus unokatestvére is telefonált és megerősítette a diagnózist.

Az édesanya azonnal kórházba vitte Leót, ahol megerősítették a "távdiagnózist", és három hétig bent is tartották a kisfiút. A Kawasaki-szindróma egy ritka gyermekkori megbetegedés, ami a véredények falának gyulladásával jár. Leggyakoribb tünetei a magas láz, a megnagyobbodott nyirokcsomók, kiütések, kicserepesedett száj, duzzadt nyelv, szemvörösség, valamint duzzadt végtagok. A Kawasaki-szindróma nem fertőző és gyógyszeres kezeléssel általában komplikációk nélkül gyógyul. A kezelés alapja az intravénásan adott gamma globulin. Kezelés nélkül a Kawasaki súlyos agyérelmeszesedést és szívrohamot okozhat.

Bár sokan elítélik a közösségi oldalakat (például a személyes adatok kiadásáért vagy az elidegenítő hatásukért), úgy tűnik, ebben az esetben valóban életet mentettek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra