A diszlexiásoknak a hangok felismerése is nehezen megy

A Massachusetts Műszaki Egyetem kutatói meglepő felismerésre jutottak, miszerint a diszlexiával küzdők számára nemcsak az írás és az olvasás, de az ismerős hangok felismerése is nehezebben megy.

A diszlexia az amerikai lakosság 8-15 százalékát érinti, és nem áll kapcsolatban sem az intelligenciával, sem a látással. Inkább arról van szó, hogy az agynak nehézségei vannak a fonológiai folyamatokkal, vagyis azzal, hogy bizonyos, egymáshoz nagyon hasonló betűket képesek legyenek megkülönböztetni egymástól.

John Gabrielinek, a Science folyóiratban megjelent tanulmány szerzőjének egyik végzős hallgatója arra volt kíváncsi, vajon az emberi hangok felismerésével is lehetnek-e gondjai egy diszlexiásnak, ezért felkért néhány angol anyanyelvű főiskolai hallgatót - akiknek fele küzdött diszlexiával -, hogy figyeljenek meg angolul, illetve kínaiul beszélő rajzfilmfigurákat, majd később próbálják meg összepárosítani a hangokat a szereplőkkel.

A kínaiul beszélő karaktereket - függetlenül attól, hogy diszlexiás volt-e a kísérleti alany - nagyjából fele esetben sikerült a megfelelő hanghoz illeszteni, az angolul beszélő figurák esetében azonban azok, akiknél nem diagnosztizáltak diszlexiát, sokkal jobban teljesítettek, 70 százalékos sikerrel, szemben a többiek 50 százalékos arányával.

A tanulmány eredményei hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél fiatalabb korban sikerüljön diagnosztizálni a diszlexiát, ezért Gabrieli azt tervezi, hamarosan megismétli a kísérletét ötéveseken is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra