6 nő, aki nélkül nem tartana itt az orvostudomány

Ha nőnap, akkor tisztelgés a nők előtt. És mi történik, ha ezt "házipatikásítjuk"? Összeállítást készítettünk, mely 6 olyan nőt mutat be, akinek példaértékű volt a tudományos munkája - szerintünk.

Gertrude Belle Elion (1918-1999)

A neves lengyel-litván származású biokémikus és farmakológusnak többek között köze volt a 6-merkaptopurin felfedezéséhez, mely az első hatékony gyógyszer volt a leukémiás betegek számára. Nevéhez fűződik a maláriaellenes pyrimethamin, a herpeszes megbetegedéseknél hatékony acyclovir, valamint a szervtranszplantációt lehetővé tévő, első immungátló szer felfedezése. 1988-ban két kollégájával megosztva kapta meg az orvosi Nobel-díjat, a rákkezelésben és a transzplantációs kilökődés megakadályozására használt gyógyszerek kifejlesztéséért.

Rosalind Franklin (1920-1958)

Brit biokémikus, tanulmányait Cambridge-ben, a Newnhamn College-ben folytatta kémia és fizika szakon. 1947-től a röntgenkrisztallográfiai módszereket kutatta a francia fővárosban, majd az ötvenes évek elejétől Angliában a DNS-szerkezet felderítésén dolgozott. Ő készítette el a DNS-mintákról az akkori idők legjobb minőségű röntgendiffrakciós felvételeit, mellyel döntően hozzájárult a DNS kettős-spirál szerkezetének felfedezéséhez.

Alessandra Giliani (1307-1326)

Az itáliai anatómus és az első női kórboncnok, a Bolognai Egyetemen sebész asszisztensként dolgozott. Ő volt az első, aki az érfestés módszerével próbálkozott, azaz azzal, hogy színezett folyadékot injekciózott az emberi testbe, hogy kirajzolja az ereket. A középkori Európában ő volt az egyetlen női kórboncnokunk.

Helen Taussig (1898-1986)

Az amerikai gyermekkadrioógus Baltimore-ban és Bostonban dolgozott, ő fedezte fel a "kék babák", vagyis anoxémiás (oxigénhiányos) jelenség mögöttes okát. Kollégájával, Alfred Blalock-kal megoldást is találtak rá, tudományos eredményüket mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azóta is a nevüket őrzi az ún. Blalock-Taussig szívműtét. Taussig modta ki továbbá azt is, hogy a Thalidomide nevű hatóanyag az oka a születési rendellenességek nagyszámú előfordulásának Európában. Egyébként az "Egy csoda teremtése" (Something the Lord Made) címmel a speciális szívműtétek történetét film formájában is feldolgozták.

Virginia Apgar (1909-1974)

Az amerikai aneszteziológus hölgy vezette be az ún. Apgar-tesztet az újszülöttek megszületésekor észlelhető állapot jellemzésére. Ennek célja, hogy meghatározza azt az aktuális állapotot, amely alapján el lehet dönteni, hogy a baba milyen beavatkozást igényel. Ő volt az a szakember, aki felhívta az orvosok figyelmét a szüléskor használt aneszteziológiai módszerek károsságára az újszülöttekre nézve.

Marie Curie (1867-1934)

Kétszeres Nobel-díjas fizikus-kémikus, aki valószínűleg egyike a legismertebb női tudósoknak. A lengyel származású hölgy nevéhez fűződik a radioaktív sugárzás vizsgálata, továbbá a rádium és a polónium felfedezése, és a radiológia orvosi alkalmazásának kutatása.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra