50 felett egyre többen füveznek

Egy frissen megjelent kutatás eredményei szerint 2002 és 2014 között többszörösére nőtt azon 55 év felettiek száma az Amerikai Egyesült Államokban, akik rendszeresen fogyasztanak marihuánát.

A logikus magyarázat szerint egyszerűen annyi történt, hogy kicsit megöregedett a lázadásba születő nagy baby-boomer generáció, és közülük sokan továbbra is szívnak időnként - írja az Index .

A vizsgált 12 éves időszakban 1,1 százalékról több mint 6 százalékra nőtt a 55 és 64 év közötti korosztályban azok aránya, akik legalább alkalomszerűen fogyasztanak marihuánát . Összességében 455 százalékos növekedésről lehet beszélni e csoport esetében.

Egyes feltételezések szerint William Shakespeare talán marihuánát vagy kokaint használt alkotási készségének gerjesztésére. Részletek itt.

Az érintettek fele 30 éves kora után próbálta ki ezt a fajta könnyű drogot. Brian Kaskie kutatásvezető szerint ennek hátterében a kannabisz dekriminalizációs folyamata és az egészségügyi megfontolások állnak. Mára több mint 20 államban engedélyezett az orvosi marihuána használata, négy államban pedig a fogyasztás és a kereskedelem is szabályozott keretek között zajlik.

Amerikában egyre nő a marihuánafogyasztók aránya
Amerikában egyre nő a marihuánafogyasztók aránya

A legalizációt támogatók kiállnak amellett az USÁ-ban, hogy az orvosi marihuána szélesebb körű használatának mind az egészségügyre, mind az idősek egészségi állapotára jelentős hatása lenne.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra