3 isteni almás sütemény

Az alma az egyik legnépszerűbb alapanyag, ha gyümölcsös süteményt készítünk. Könnyen elérhető, az ára sem borsos, és előkészítése sem igényel túl sok időt. Ha valami finom, egészséges, almás finomságra vágynak, próbálják ki receptjeinket!

Nagymama almás pitéjét persze semmi sem múlhatja felül, de azért mi is elő tudunk rukkolni néhány igen ízletes, frappáns recepttel. Az alma, azon kívül, hogy az egyik legkönnyebben beszerezhető gyümölcsök egyike, kiváló vitaminforrás is. Kevésbé sérülékeny, jól bírja a szállítást, ezért egyik gyerek iskolatáskájából sem hiányozhat. Remekül csillapíthatja napközben az éhségüket , vagy éppen édesség utáni vágyukat. De, hogy változatossá tegyük gyerekeinknek és családunknak az alma fogyasztását, készítsünk belőle almás süteményeket, melyeket műanyag dobozokba csomagolva, iskolába és munkahelyre is könnyen magunkkal vihetjük. Szervezetünk számára az az ideális, ha délután 3 és 4 óra körül fogyasztunk édességeket, próbáljuk meg kibírni addig valahogyan. Nekünk, most ezek a kedvenceink!

Almatorta

Elkészítési idő: 50 perc

Hozzávalók 6 személyre:

8 dkg vaj vagy ghí

8 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

8 dkg fehér búzaliszt

3 tojássárgája

3 dl almapüré

3 evőkanál agávé szirup

3 evőkanál darált mandula

2 alma vékonyan szeletelve

Morzsoljuk el a vajat a lisztekben. Keverjünk ki 1 tojássárgáját 2 evőkanál vízzel, és adjuk hozzá a lisztben elmorzsolt vajas keverékhez. Gyúrjuk tésztává, ha szükséges, adjunk hozzá még egy pici vizet. Nyújtsuk ki vékonyra, és béleljünk ki vele egy kerek, hullámos szélű tortaformát, a peremén túllógó tésztadarabokat vágjuk le. Keverjük össze az almapürét 1 evőkanál agávé sziruppal, a maradék két tojássárgájával és a darált mandulával. Terítsük az almapüré keveréket a tésztára, és szépen rendezzük el a tetején a vékony almaszeleteket. 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 40 percig. Ezt követően melegítsük fel a maradék szirupot, és még melegen kenjük meg vele az almatorta tetejét. 3 dl almapüréhez pároljunk 7 percig 6 db hámozott, szeletelt almát, és botmixerrel pürésítsük.

Diós-almás datolya szelet

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók 6 személyre:

12 dkg + 2 dkg vaj

12 dkg + 2 dkg nyers nádcukor

2 felvert tojás

5 alma

12 dkg fehér tönkölyliszt 1 teáskanál sütőporral elkeverve

10 dkg kimagozott, apróra vágott datolya

10 dkg apróra vágott dió

10 dkg mazsola

2 dl Earl Grey tea

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és béleljünk ki egy 20 cm átmérőjű kerek sütőformát sütőpapírral. Keverjük ki a 12 dkg vajat a 12 dkg cukorral, majd adjuk hozzá egyenként a tojásokat, és az egészet keverjük alaposan össze. (Kézi elektromos habverővel a legkönnyebb dolgozni.) Hámozzunk meg, és reszeljünk le 3 almát, adjuk hozzá a tojásos keverékhez, majd keverjük bele a lisztet, és kanalazzuk a masszát az előkészített sütőformába. Süssük kb. 20 percig. Forrázzuk le az apróra vágott datolyát, diót és mazsolát a teával, és hagyjuk ázni kb. 10 percig, majd szűrjük le. Közben melegítsük elő a grillt. Terítsük a diós aszalt gyümölcskeveréket a megsült tészta tetejére, és borítsuk be a vékonyra szeletelt maradék két almával. Kenjük meg a 2 dkg olvasztott vajjal, szórjuk meg a 2 dkg nádcukorral, és addig grillezzük, míg a cukor szépen rá nem olvad. Hidegen és melegen is egyaránt nagyon finom.

Almás sajttorta

Elkészítési idő: 1 óra

Hozzávalók (kb. 12 szelethez):

5 tojás

30 dkg vaj vagy ghí (tisztított vaj)

1 kezeletlen citrom leve és reszelt héja

20 dkg xylit

20 dkg fehér tönkölybúzaliszt

10 dkg kukoricakeményítő

1 kiskanál sütőpor

kevés fahéj

3 alma, meghámozva és cikkekre vágva

a tetejére:

5 dl tejföl vagy szójajoghurt

fenti citrom leve

4 tojás

10 dkg méz

A tojásfehérjét habbá verjük, és felhasználásig hűtőszekrényben tartjuk. A vajat a reszelt citromhéjjal és a xylittel habosra keverjük, majd a tojások sárgáját egyenként, illetve a lisztet, a keményítőt és a sütőport belekeverjük. A tojáshabot a masszával lazán, óvatosan összeforgatjuk, kivajazott tepsibe öntjük, és egyenletesen elsimítjuk, majd a fahéjjal meghintett almacikkeket szép sorban a tészta tetejére rendezzük. A tepsit a 170 °C-ra előmelegített (légkeveréses sütőben 155 °C) sütő középére toljuk, és 25 percig sütjük. Közben a torta tetejére is elkészítjük a mártást. A hozzávalókat összekeverjük, és amikor a tészta félig megsült, a tejfölös keveréket a tetejére öntjük. A sütőbe visszarakjuk, és további 25-30 percig sütjük. A felső réteg felpüffed, és kicsit megbarnul. Az almás sajttortát a sütőből kivéve kicsit pihentetjük, majd felszeletelve kínáljuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra