3 isteni almás sütemény

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az alma az egyik legnépszerűbb alapanyag, ha gyümölcsös süteményt készítünk. Könnyen elérhető, az ára sem borsos, és előkészítése sem igényel túl sok időt. Ha valami finom, egészséges, almás finomságra vágynak, próbálják ki receptjeinket!

Nagymama almás pitéjét persze semmi sem múlhatja felül, de azért mi is elő tudunk rukkolni néhány igen ízletes, frappáns recepttel. Az alma, azon kívül, hogy az egyik legkönnyebben beszerezhető gyümölcsök egyike, kiváló vitaminforrás is. Kevésbé sérülékeny, jól bírja a szállítást, ezért egyik gyerek iskolatáskájából sem hiányozhat. Remekül csillapíthatja napközben az éhségüket, vagy éppen édesség utáni vágyukat. De, hogy változatossá tegyük gyerekeinknek és családunknak az alma fogyasztását, készítsünk belőle almás süteményeket, melyeket műanyag dobozokba csomagolva, iskolába és munkahelyre is könnyen magunkkal vihetjük. Szervezetünk számára az az ideális, ha délután 3 és 4 óra körül fogyasztunk édességeket, próbáljuk meg kibírni addig valahogyan. Nekünk, most ezek a kedvenceink!
Almatorta
Elkészítési idő: 50 perc

Hozzávalók 6 személyre:
8 dkg vaj vagy ghí
8 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
8 dkg fehér búzaliszt
3 tojássárgája
3 dl almapüré
3 evőkanál agávé szirup
3 evőkanál darált mandula
2 alma vékonyan szeletelve

Morzsoljuk el a vajat a lisztekben. Keverjünk ki 1 tojássárgáját 2 evőkanál vízzel, és adjuk hozzá a lisztben elmorzsolt vajas keverékhez. Gyúrjuk tésztává, ha szükséges, adjunk hozzá még egy pici vizet. Nyújtsuk ki vékonyra, és béleljünk ki vele egy kerek, hullámos szélű tortaformát, a peremén túllógó tésztadarabokat vágjuk le. Keverjük össze az almapürét 1 evőkanál agávé sziruppal, a maradék két tojássárgájával és a darált mandulával. Terítsük az almapüré keveréket a tésztára, és szépen rendezzük el a tetején a vékony almaszeleteket. 180 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 40 percig. Ezt követően melegítsük fel a maradék szirupot, és még melegen kenjük meg vele az almatorta tetejét. 3 dl almapüréhez pároljunk 7 percig 6 db hámozott, szeletelt almát, és botmixerrel pürésítsük.



Diós-almás datolya szelet
Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók 6 személyre:
12 dkg + 2 dkg vaj
12 dkg + 2 dkg nyers nádcukor
2 felvert tojás
5 alma
12 dkg fehér tönkölyliszt 1 teáskanál sütőporral elkeverve
10 dkg kimagozott, apróra vágott datolya
10 dkg apróra vágott dió
10 dkg mazsola
2 dl Earl Grey tea

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és béleljünk ki egy 20 cm átmérőjű kerek sütőformát sütőpapírral. Keverjük ki a 12 dkg vajat a 12 dkg cukorral, majd adjuk hozzá egyenként a tojásokat, és az egészet keverjük alaposan össze. (Kézi elektromos habverővel a legkönnyebb dolgozni.) Hámozzunk meg, és reszeljünk le 3 almát, adjuk hozzá a tojásos keverékhez, majd keverjük bele a lisztet, és kanalazzuk a masszát az előkészített sütőformába. Süssük kb. 20 percig. Forrázzuk le az apróra vágott datolyát, diót és mazsolát a teával, és hagyjuk ázni kb. 10 percig, majd szűrjük le. Közben melegítsük elő a grillt. Terítsük a diós aszalt gyümölcskeveréket a megsült tészta tetejére, és borítsuk be a vékonyra szeletelt maradék két almával. Kenjük meg a 2 dkg olvasztott vajjal, szórjuk meg a 2 dkg nádcukorral, és addig grillezzük, míg a cukor szépen rá nem olvad. Hidegen és melegen is egyaránt nagyon finom.

Almás sajttorta
Elkészítési idő: 1 óra

Hozzávalók (kb. 12 szelethez):
5 tojás
30 dkg vaj vagy ghí (tisztított vaj)
1 kezeletlen citrom leve és reszelt héja
20 dkg xylit
20 dkg fehér tönkölybúzaliszt
10 dkg kukoricakeményítő
1 kiskanál sütőpor
kevés fahéj
3 alma, meghámozva és cikkekre vágva
a tetejére:
5 dl tejföl vagy szójajoghurt
fenti citrom leve
4 tojás
10 dkg méz

A tojásfehérjét habbá verjük, és felhasználásig hűtőszekrényben tartjuk. A vajat a reszelt citromhéjjal és a xylittel habosra keverjük, majd a tojások sárgáját egyenként, illetve a lisztet, a keményítőt és a sütőport belekeverjük. A tojáshabot a masszával lazán, óvatosan összeforgatjuk, kivajazott tepsibe öntjük, és egyenletesen elsimítjuk, majd a fahéjjal meghintett almacikkeket szép sorban a tészta tetejére rendezzük. A tepsit a 170 °C-ra előmelegített (légkeveréses sütőben 155 °C) sütő középére toljuk, és 25 percig sütjük. Közben a torta tetejére is elkészítjük a mártást. A hozzávalókat összekeverjük, és amikor a tészta félig megsült, a tejfölös keveréket a tetejére öntjük. A sütőbe visszarakjuk, és további 25-30 percig sütjük. A felső réteg felpüffed, és kicsit megbarnul. Az almás sajttortát a sütőből kivéve kicsit pihentetjük, majd felszeletelve kínáljuk.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikumok

Miért kell nyáron erősíteni az immunrendszert?Probiotikus baktériumok nélkül nincs egészséges ember

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukobetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+29, +35 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok lesz a felhő felettünk, csupán rövid időszakokra bukkanhat elő a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag