Több autoimmun betegség kezelésére is alkalmas a díjazott gyógyszer

Biotechnológiával állítják elő, és eddig kezelhetetlennek hitt betegségekben lehet alkalmazni azt a késztíményt, amely - egy másik készítménnyel együtt - a 2008-as Év Gyógyszere lett.

Az autoimmun és gyulladásos betegségek számtalan ember életét keserítik meg.

Az egyik leggyakoribb ilyen kórkép a reumatoid arthritisz, amely becslések szerint 70-80 ezer embert érint hazánkban. Hasonlóan tíz-, sőt százezres nagyságrendű a pikkelysömörben szenvedők, illetve a korábban Bechterew-kórként ismert spondylitis ankilopoetika érintettjeinek száma. A Crohn-betegséget is az autoimmun eredetű problémák közé sorolják, ez hazánkban 10-20.000 embert érint.

Az Abbott új gyógyszere már ízig-vérig XXI. századi medicina: biológiai úton állítják elő, és a felsorolt betegségeknél jelentős javulást képes elérni, az életminőséget drámaian növeli.

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai társaság által 1997-ben alapított díjat ebben az évben ez a készítmény vehette át, amely nem mindennapi elismerést jelent. A díj kifejezi, hogy immár a magyar betegek százezreinek is lehetővé vált a legkorszerűbb terápia alkalmazása, amely ráadásul feleslegessé teszi a kórházi tartózkodásaik nagy részét is.

A gyógyszert jelenleg szerte Európában 350.000 beteg alkalmazza, itthon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2008. december 1-je óta már 5 autoimmun gyulladásos kórkép kezelését támogatja, s néhány napja már a gyermekkori sokízületi gyulladás kezelésére is elérhetővé válik a 13 évesnél idősebb korosztály számára. Prof. Dr. Fürst Zsuzsanna, a díjat odaítélő szervezet elnöke szerint "ez a termék a ma leghaladóbb terápiás eszköznek tekintett,

biológiai eredetű hatóanyagot tartalmazza, amely teljesen emberi eredetű fehérje alkalmazásával áttörést jelent súlyos krónikus gyulladásos, jelenleg gyógyíthatatlan autoimmun betegségek - mint például rheumatoid arthritis és Crohn betegség - kezelésében.

"Ez a díj reményeim szerint ráirányítja a betegek figyelmét arra, hogy az autoimmun megbetegedések ma már Magyarországon is eredményesen kezelhetőek a betegek otthonában." - nyilatkozta Dr. Jakab Zoltán, az Abbott Magyarország ügyvezető igazgatója a díjat átvételekor.

Az "Év gyógyszere" díj odaítélésének kritériumai:

A Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológia Társaság tíz szempont alapján dönt a díj odaítéléséről: a hatóanyag új hatásmechanizmuson alapul-e,

áttörő kémiai és/vagy biológiai tudományos felfedezést testesít-e meg,

hazánkban hiánypótló-e az adott terápiás területen.

Ezen kívül még vizsgálják, hogy kevesebb-e a mellékhatása, és kedvezőbb anyagcsere- és úgynevezett farmakokinetikai (a gyógyszerek felszívódását, eloszlását és kiürülését jelenti)

tulajdonságokkal rendelkezik-e, mint a hasonló készítmény(ek).

Figyelembe veszik továbbá, hogy kevesebb mellékhatása tapasztalható-e, és jobb-e a terápiás hatása, mint a hasonló készítményeké.

Végül pedig fontos szempont még a jól alkalmazható kiszerelés, a költséghatékonyság, s végül, de nem utolsósorban a hazai hozzáadott érték.

Pilling Róbert

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra