Pikkelysömör: nem fertőző, tünetmentesíthető

Pénteken volt a psoriasis világnapja, amelynek célja, hogy világszerte felhívják a figyelmet arra a 125 millió emberre, aki ebben a betegségben szenved. Magyarországon közel 200 ezer ember él a ennek a genetikai eredetű, autoimmun betegségnek az árnyékában.

A pikkelysömör kialakulásával jellemzően élénkvörös foltok jelentkeznek a bőrfelületen, leggyakrabban a hajas fejbőrön, a könyök és térd területén, a végtagokon, a gerinc és derék környékén. Ezek a könnyen észrevehető bőrtünetek jelentősen megnehezítik az attól szenvedők életét, a mindennapok során súlyos megkülönböztetés áldozatává válnak. A társadalmi kirekesztettség érzése mellett azonban a rendszeres dermatológiai kezelések kényelmetlenséggel is meg kell birkózniuk.

Megdöbbentő képek a pikkelysömörről
és a kezeléséről
Ráadásul a betegeknek nem csak a bőrtünetekkel kell szembenézniük, hiszen a psoriasis sok esetben ízületi gyulladással, szív- és érrendszeri betegség kialakulásával is jár. A pikkelysömör legsúlyosabb változatával együtt élők 30 éves koruk felett a szívinfarktus kialakulásának háromszoros kockázatával is kénytelenek számolni. A betegek várható élettartama átlagosan 3-4 évvel rövidebb az egészséges társaikénál. A pikkelysömör súlyossága szerint a betegek 10 százaléka tünetmentes, 57 százalékuk enyhén, egynegyedük középsúlyosan, míg 8 százalékuk súlyosan érintett.

A psoriasisos emberek a fizikai tünetek és problémák mellett ugyanakkor rendszeres lelki, valamint szociális gondokkal is küzdenek. Mivel sokan nem tudják elfogadni önmagukat, ezért a társas kapcsolataik is sokszor kudarcot vallanak. A betegek mintegy 40 százaléka szexuális problémákról számol be, egynegyedüknél alakul ki depresszió. A pikkelysömör annyira megnehezíti egyesek mindennapjai, hogy néhányan az életüket is képesek lennének eldobni maguktól. Ez utóbbi sajnos a betegek 5 százalékára jellemző.

A Magyar Dermatológiai Társulat és az MDT Psoriasis Szekciója a hazai betegszervezetekkel karöltve igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy a betegek társadalmi integrációja erősödjön. Céljuk a psoriasistól szenvedők testi és lelki tünetmentességének megteremtése.

Web: http://www.derma.hu

Képgaléria: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra