Felgyorsítható lesz a sebgyógyulás ekcémásoknál, cukorbetegeknél

Kövessen minket!

A San Diegoi Kalifornia Egyetem biológusai kedden bejelentették, hogy felfedeztek egy olyan fehérjét, mely kiemelkedően jelentős a sebgyógyulás folyamatában, és segíthet olyan betegségek súlyos komplikációinak kezelésében, mint a cukorbetegség vagy az ekcéma.

A korábban csupán a sejtpusztulással összefüggésbe hozott protein kritikus szerepet játszott a kísérleti egerek sebeinek gyógyulása során. A caspase-8 néven ismert protein hiányzik az ekcémások esetében, a cukorbetegek szervezetében azonban túl sok termelődik belőle, állítja a felfedezés, melyről a Nature következő számában jelenik majd meg cikk. A kutatók szerint felfedezésük választ adhat arra, hogy a cukorbetegek sebei miért nem gyógyulnak rendesen, és miért merülnek fel súlyos szövődmények még kisebb horzsolásokból is; továbbá arra is, hogy az ekcémások bőre miért gyullad be, amivel befolyásolja a védekező funkcióit. Olyan laboratóriumi egereket vizsgáltak, melyekben leblokkolták a bőrszövet azon génjét, mely a caspase-8 termeléséhez szükséges.

"A protein hiánya nem csak gyulladást okoz, mely a sebfertőzést okozó mikrobák megállítását célozza, hanem stimulálja az őssejtek termelődését is, mely a seb bezáródását idézi elő" - mondta Colin Jamora, a kutatócsoport vezetője. A seb begyógyulása érdekében háromféle reakciót mutattak az állatok: a gyulladást, mely során a test a betegség legyőzésére való sejteket szállít a seb felszínére; sejtburjánzást, melynél az őssejtek bőrsejtek képződését serkentették, hogy azzal töltsék ki a sebet; vagy az újraalakítást, amikor is a seb annyira kisimul, amennyire csak lehetséges.

A kutatócsoport felfedezte, hogy a bőrfelszín caspase-8 hiánya egy másik protein kibocsátását eredményezi a sejtekből, az interleukin-1-alfát, mely képes mélyebbre is hatolni a szövetben, hogy összegyűjtse az immunsejteket, illetve a helyi őssejteket osztódásra bírja. Most először tudták kimutatni, hogy a caspase-8 idézi elő ennek a speciális proteinnek a kibocsátását.

Az UCSD kutatói jelenleg egereken tanulmányozzák az emberi cukorbetegséget, mely a caspase-8 túlzott termelésével jár, hogy megállapítsák, a protein mesterséges csökkentésével visszaáll-e a sebgyógyító képességük. "A caspase-8-tól megfosztott egereket pedig az ekcéma tanulmányozására használjuk, hogy beazonosíthassuk, mi vezet az elváltozáshoz. Így új terápiás célirányokat dolgozhatunk ki arra a betegségre, mely világszerte a gyermekek 10-20 százalékát érinti" - mondta Jamora.

Animáció: HáziPatika.com
Más bőr problémákról is szerene többet megtudni?
További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások

Kiemelt téma cikkei

Bőrápolási kvíz

Mi az urea?

Tippek

A hidratáló krémeket fürdés után, a még nedves bőrbe masszírozzuk be, mert ilyenkor könnyebben felveszi a bőrápoló anyagokat.