Felelőtlenül napoznak a tinik

Egy friss felmérés szerint az angliai tizenévesek az ajánlott idő tizenkétszeresét töltik a napon, és teszik mindezt napvédő krém nélkül.

A fiatalok majdnem fele rendszeresen órákat tölt a napon minden védelem nélkül, miközben a hivatalos ajánlás szerint bőrtípustól függően 10-15 percnél többet nem lenne szabad napon tartózkodni, bőrvédelem nélkül pedig különösen nem. A felmérést készítő Rákszövetség aggasztónak látja ezt a trendet, mivel a fiatal korban elszenvedett napégések később bőrrák kialakulásához vezethetnek.

Az alapítvány hatszáz 13 és 24 év közötti angol fiatalt kérdezett meg napozási szokásaikról, és kiderült, hogy több mint egyharmaduk nem használ napkrémet. Tízből egy úgy hiszi, hogy az önbarnító krémek rákot okoznak, a megkérdezettek több mint fele pedig nem tudta, hogy kell helyesen alkalmazni a napkrémeket.

Naponta kettőnél is több 25 év alatti brit fiatalnál diagnosztizálnak melanomát, ami a bőrrák legveszélyesebb formája. Rona Mackie, a Glasgow Egyetem bőrgyógyásza kifejtette: "Az elmúlt években rengeteg időt és pénzt költöttünk nyilvános kampányokra, melyeken felhívtuk a fiatalok figyelmét a napozás veszélyeire, illetve arra, hogy a szolárium sem egy biztonságos alternatíva, de úgy tűnik nem mindenkinél jutott át az üzenet, ezért további intézkedésekre lesz szükség."

Dame Sally Davies, az Egészségügyi Minisztérium szakembere hozzátette: "Napsütéses időben magas faktorszámú napkrémmel, megfelelő ruházattal, napszemüveggel védekezhetünk a káros sugarak ellen, a legmelegebb időszakban pedig maradjunk árnyékban."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra