Mégsem jó a zöld tea mellrák ellen

A korábbi feltételezésekkel ellentétben a zöld tea nagy mennyiségben történő fogyasztása csak kis mértékben segít csökkenteni a mellrák kialakulásának kockázatát - derült ki a Nemzeti Rákközpont jelentéséből.

Emlőrák"Mivel a kockázati arány szempontjából csak nagyon kis különbséget találtunk a kevés, illetve a naponta akár tíz csészényi zöld teát is elfogyasztó nők között, ezért "úgy véljük, hogy annak nincsen mellrákmegelőző hatása" - mondta Ivaszaki Motoki, a központ Járványtani és Megelőzési Részlegének vezetője. A szakemberek beszámolója szerint a korábbi, állatokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy a zöld teában található katekin és más polifenolok valószínűleg segíthetnek a mellrák megelőzésében, azonban a járványtani tanulmányok változó eredményeket hoztak.

A központ 1990 és 1993 között indult hosszútávú kutatása során összesen 14 éven keresztül követett nyomon 54 ezer nőt, akik az ország kilenc különböző prefektusában éltek. A 40 és 69 éves kor közötti résztvevők közül 581 nőnél fejlődött ki mellrák a megfigyelés végéig. A felmérést követően a szakemberek hat csoportba osztották az alanyokat aszerint, hogy azok milyen gyakran - kevesebbszer, mint heti egy vagy naponta több mint öt alkalommal - fogyasztottak zöld teát.

Az eredmények nem mutattak egyértelmű összefüggést a zöld tea fogyasztásának gyakorisága és a mellrák kialakulásának kockázata között. Még azoknál a nőknél sem volt kimutatható kapcsolat, akik rendszeresen, vagyis naponta 7-9, vagy akár tíz csészényit is megittak kedvenc teájukból. A jelentés szerint a tealevelek minősége - legyen az közepes, vagy egészen olcsó - sem befolyásolja a forró ital mellrák elleni jótékony hatását.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra