Magyarország 7 legjobb fürdője

A nyári kánikulában két dologra vágyunk csupán: elnyújtózni a napernyő alatt és hűsölni egy kicsit a medencében. Íme a hét legjobb belföldi helyszín, ahol mindezt megtehetjük.

A legnagyobb hazai fürdőverseny, az Év Fürdője 2016 szavazatai alapján, a termalfurdo.hu összeállította a legkedveltebb fürdőhelyiségek listáját. Ha a következő strandolásunk helyszínét keressük, közülük választva nem lőhetünk mellé.

Egri Termál- és Török Fürdő, kezdőknek is

A belvárostól néhány percre található fedett-nyitott élménysziget, az Egri Termálfürdő ligetes környezetben várja a gyógyulni, sportolni és szórakozni vágyókat. A közelmúltban felújított fürdőkomplexum része, a Török Fürdő a török hódoltság óta fogadja a vendégeket, ma már 6 medencével, wellness- és gyógyászati szolgáltatással áll az érkezők rendelkezésére, akik akár "kezdőként" is kipróbálhatják a török fürdőkultúra legismertebb hagyományát, a testi-lelki tisztulásra használt hamamot is.

Hazánk gyógyító vizeinek erejét sokan szeretik kihasználni, és az ide érkező turistáknak is elengedhetetlen kipróbálni egy-egy fürdőt. Létezik, hogy valakinek nem ajánlott a gyógyfürdő, sőt egyenesen veszélyes is lehet rá a fürdőzés? Cikkünkből kiderül!

Hagymatikum Makón

A Makovecz Imre Kossuth-díjas építész tervei alapján készült épület és a hozzá tartozó fürdőkomplexum Makó nevezetes épülete. A Hagymatikum belül is számos szolgáltatással várja vendégeit: a Kaland medence névre keresztelt élménymedence már-már templomszerű hatást kelt, de van egyebek között Barlang és Sakk medence is a fürdőben.

Orfű Aquapark, a baranyai dombok között

Az Orfűi-tavak vidéke, az őket körülölelő dombok és erdők, csodálatos növény- és állatvilág Baranya egyik legszebb településévé teszi a Pécstől alig 20 kilométerre található községet. Az óriási zöld területen fekvő fürdőben több medence, rengetegféle csúszda, masszázs és pezsgőfürdő várja a vendégeket.

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő, kicsit fiatalosabban

A harkányi fürdő nem csak a gyógyulni vágyók, de az aktívabb strandolást preferálók számára is kiváló

A harkányi fürdő nem csak a gyógyulni vágyók, de az aktívabb strandolást preferálók számára is kiváló

A harkányi kénes víz gyógyító erejét jól ismerik a mozgásszervi vagy reumatikus panaszoktól szenvedők. A harkányi fürdő neve azonban ma már a gyógyulni vágyók mellett a pörgős, bulizós strandolást kedvelők kedvencei közé is bekerülhet, hiszen néhány hete nyílt meg a fürdő vadonatúj csúszdaparkja, ahol hétféle csúszdát próbálhatnak ki a kalandvágyók.

Salvus víz és 136 méteres csúszda Bükkszéken

Az eldugott bükki településen élvezhető hazánk egyik legnépszerűbb gyógyvize a Salvus , amely összetételét tekintve a világon egyedülálló, igen magas összes oldott anyag tartalmú gyógyvíz. A komplexumban minden korosztály megtalálja a számítását, hiszen a gyógymedencék mellett úszó-, élmény- és gyerekmedence is várja a látogatókat, akik a bükkszékfürdői csúszdaparkban kipróbálhatják Közép-Európa egyik leghosszabb, 136 méteres csúszdáját is.

Mészkőbarlang Miskolctapolcán

A miskolctapolcai barlangfürdő az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. Egy hely, ahol a tekervényes barlangi járatok felfedezéséhez elég csupán egy fürdőruha. A barlangban találunk fény- és hangterápiás fürdőt, masszírozó zuhatagot és pihentető medencét is.

Orosháza, ahol senki nem fog unatkozni

A Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő a szabadtéri strandolás minden élményét biztosítja a fürdővendégek számára. A húszhektáros parkerdőben elterülő strandon a tavon csónakázni és vízibiciklizni lehet, a fiataloknak az 50 méteres úszómedence, a legkisebbeknek pedig a gyermek-élménymedence szerezhet örömteli órákat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra