Köpölyözés: divatba jött az ősi gyógymód

A köpölyözést több évezrede alkalmazzák a vérkeringés fokozására és a szervezet öngyógyító és méregtelenítő folyamatainak beindítására. A módszer lényege, hogy a bőrre helyezett edényekben vákuumot képeznek, ez felfelé szívja a bőrt és beindítja a jótékony hatásokat.

A köpölyözés az egyik legrégebben alkalmazott gyógyító módszer, mellyel már az egyik legelső orvosi feljegyzés, az ókori egyiptomi Ebers-papirusz is foglalkozik. Elterjedt volt az ősi Kínában, Görögországban és Rómában is. A köpölyözést fájdalomcsillapításra, lázcsillapításra, szédülés és étvágytalanság esetén alkalmazták, de a legősibb felhasználási területeinek a különböző bőrproblémák, illetve kígyómarások gyógyítását tartják. A nyugati kultúrákban a köpölyözést felsőlégúti fertőzések, tüdőbetegségek, megfázások ellenszerének tartották.

Napjainkban a köpölyözésnek elsősorban kiegyensúlyozó hatást tulajdonítanak, mely segíti a szervezet öngyógyító folyamatait, fokozza a vér-, illetve a nyirokáramlást, így a méreganyagoktól is könnyebben szabadulhatunk meg. A köpölyözés hívei szerint nagyszerűen kiegészíthető vele a hagyományos terápia, például olyan betegségek esetén, mint a krónikus bronchitis, a krónikus köhögés, a tüdőgyulladás, illetve a vázizomzatot érintő betegségek, problémák.

Az akupunktúra is segíthet A hosszan tartó fájdalmakra, visszatérő betegségekre - a hagyományos orvoslás mellett - segítséget nyújthat az akupunktúra is. A kínai módszer sok esetben eredményes, nézze meg, hogyan hat! A köpölyözés lényege, hogy egy úgynevezett csészét, edénykét a bőrre helyeznek, és az abban lévő alacsonyabb nyomás felemeli, "felszívja" a bőrt, és ennek köszönhetően indulnak be a gyógyító hatások. Az alacsonyabb nyomást elérhetik például a csésze melegítésével, de egy porszívóra emlékeztető eszközzel is. A köpölyözésnél használt edények általában üvegből, porcelánból, illetve műanyagból, gumiból vagy szilikonból is készülhetnek.

Újra divatját éli a köpölyözés

Újra divatját éli a köpölyözés A nagyjából 2 és 7 cm közötti edényeket 5-15 percig hagyják rajta a kezelendő területen (például a háton vagy a vállon , de a legkisebb szilikon csészéket akár az arcra is lehet tenni), majd óvatos mozdulatokkal eltávolítják. A köpölyözés hatására a bőrön jellegzetes, kerek, piros vagy barnás foltok keletkezhetnek, melyek általában néhány órán belül elmúlnak. A köpölyözéssel foglalkozó egyes szakértők szerint az is a kezelt személy állapotára utal, hogy milyen nyomokat hagy a bőrén a köpölyözés.

Az arab országokban elterjedt a köpölyözés egy különleges változata, a hidzsama, mely a köpölyözést egyfajta orvosi véreztetéssel köti össze. Ennél a módszernél a köpölyözés során vérbővé váló területeken apró bemetszéseket végeznek, majd visszahelyezik a korábban eltávolított csészéket, így azok némi vért is "magukba szívnak". Erről a módszerről úgy tartják, hogy serkenti a véráramlást , javítja a szervezet energiaellátását, kiegyensúlyozó és méregtelenítő hatású, és segít kezelni az olyan krónikus fájdalmakat, mint a reumatikus panaszok és a migrén.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra