Ki ne dobja a narancs héját!

Mindannyian tudjuk, hogy a narancs egészséges gyümölcs, tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rosttal. Azonban a narancshéj szinte mindig a szemetesbe kerül, pedig fel is tudnánk használni. Elmondjuk, mire!

A narancshéjban számos értékes tápanyag és illóolaj található, melyeket a többi között a szépségápolásban is felhasználhatunk. Az alaposan megmosott narancshéjat (miután kifejtettük belőle a gyümölcsöt) tépkedjük kisebb darabokra, néhány napig szárítsuk jól szellőző helyen, majd kávédarálóban, robotgépben daráljuk meg. Két evőkanál joghurtból, két evőkanál narancshéj-porból és egy evőkanál mézből nagyszerű hidratáló és bőrfrissítő pakolást készíthetünk: kenjük fel az arcra és a nyakra, óvatosan masszírozzuk be, majd hagyjuk hatni 15 percig. Ezután langyos vízzel öblítsük le.

A narancshéj felhasználása

Ha a mézet kihagyjuk, akkor narancsos-joghurtos arcradírt kaphatunk, mely nagyszerűen eltávolítja az elhalt hámsejteket, megtisztítja a pórusokat, megakadályozza a mitesszerek kialakulását. Kenjük fel a keveréket az arcunkra, hagyjuk 15-20 perc alatt megszáradni, majd nedves kézzel, óvatos, körkörös mozdulatokkal dörzsöljük le az arcot. Ezután kézmeleg vízzel öblítsük is le a bőrünket.

A narancshéj remek bőrápoló!
A narancshéj remek bőrápoló! Fotó: Getty Images

Mindent a narancsról Amikor télen a hazai gyümölcsök vitamintartalma a tárolás folyamán lassan csökken, a citrusfélék - a citrom és narancs - még dúskálnak a vitaminokban. Hiba volna azonban megfeledkezni a sárgás, narancsos gömbökben rejlő többi áldásos összetevőről. Ismerje meg mindet!

A narancshéjban található egyik vegyület, a d-limonén hatékonyan távolíthatja el a fogakról az elszíneződéseket, különösen akkor, ha azokat a dohányzás okozza. A narancshéjjal (a fehér, belső felével) egyszerűen dörzsöljük át a fogainkat, legalább 2 percen keresztül. Utána alaposan öblítsük ki a szánkat. Naponta többször is ismételhetjük!

A narancshéjban rengeteg rost található, mely segíti a bélrendszer működését, sőt a koleszterinszint csökkentéséhez is hozzájárulhat, ezért akár el is rágcsálhatjuk. A narancshéj egyéb vegyületei pedig megakadályozzák a puffadást, a gyomorégést , a teltségérzetet és a túlzott gázképződést is. Étkezésünk után igyunk egy-egy csésze narancshéjból készült teát. Ennek elkészítése rendkívül egyszerű: a megtisztított, kisebb darabokra tépett és néhány napig száradni hagyott narancshéjat forrázzuk le vízzel, majd lefedve hagyjuk állni tíz percig.

A narancs kellemes, jellegzetes, citrusos aromáját természetes légfrissítőként is felhasználhatjuk (a narancs illata ráadásul felvidít és segíti a koncentrálást is). A narancshéjat, egy evőkanál citromlevet, néhány rúd fahéjat és pár szem egész szegfűszeget tegyünk egy kis edénybe, öntsük fel fél liter vízzel, majd forraljuk össze. Hagyjuk tíz percig gyöngyözni, majd hűtsük le és töltsük spricnis üvegbe. Használat előtt alaposan rázzuk fel, és szórjuk körbe vele azt a szobát, melynek levegőjét szeretnénk felfrissíteni.

A narancshéjjal kapcsolatban legyünk óvatosak, ugyanis a héjat különböző vegyszerekkel kezelhetik . Vásároljunk olyan narancsot, melyen fel van tüntetve, hogy a héja is biztonsággal fogyasztható, és ezt is alaposan mossuk meg tiszta vízzel!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra