Így is csökkenthető a magas gyógyszerköltség

Számos betegség tulajdonítható a stresszes életmódnak. Ha csökkentjük a feszültséget, egészségesebbé válhatunk - állítja egy új tanulmány.

A szakértők szerint azoknak, akik eddig sokat költöttek betegségeik kezelésére, akár 28 százalékkal is kevesebb pénzükbe kerülhetnek a bajaik, ha legalább öt évig gyakorolják a transzcendentális meditációt. A tanulmány az American Journal of Health Promotion című folyóirat szeptember-októberi számában jelent meg.

Sokak számára a bajok legfőbb forrása a felgyülemlett stressz. Ha erre sikerül megoldást találniuk, a költségeik is csökkenhetnek. A kutatók 284 embert vontak be ennek vizsgálatába, akik közül 142 végzett rendszeresen - már a megfigyelés előtt elkezdett - transzcendentális meditációt. Egészségi állapotukat öt éven keresztül kísérték figyelemmel. Az alanyok valamennyien Kanada Quebec tartományában éltek, és a két csoport tagjai között hasonló korú és nemű emberek voltak.

A meditáló csoport tagjai már egy évvel a kezdés után az egészségügyi kiadásaik 11 százalékos csökkenéséről számoltak be, öt év múlva pedig ez az arány 28 százalékra nőtt. A kontrollcsoport tagjai eközben egész idő alatt ugyanannyit költöttek a betegségeikre. Az adatokat elsősorban arra alapozták, mennyit fizetett az egészségbiztosító a magánorvosoknak személyenként.

A kutatási eredmények egybecsengenek korábbi vizsgálatok megállapításaival. Kanadai tudósok korábban arra jutottak, hogy hat év meditáció 5-13 százalékkal csökkenti az egészségügyi költségeket. Az idős emberek körében még nagyobb, 65-70 százalékos is lehet az eltérés. Egy iowai tanulmány szerint a meditáló 45 év felettiek kortársaiknál 88 százalékkal kevesebb napot töltenek kórházban, és költségeik az átlagosnál 60 százalékkal lehetnek alacsonyabbak.

Más tanulmányok szerint a meditáció javítja a szellemi és fizikai egészséget, segít leszokni a dohányzásról és az egyéb olyan káros szenvedélyekről, amelyek krónikus betegségekhez és ezáltal magas költségekhez vezetnek. Nincsen még egy olyan módszer, amellyel ezeket a kiadásokat 28 százalékkal csökkenteni lehetne - mondta el a kutatás vezetője, Robert E. Herron.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra