Gondolkodj pozitívan!

Kedvező hatású a pozitív életszemlélet és a boldogság a mellrák ellen. Míg az optimista gondolkodás védő hatású, addig a kedvezőtlen események, mint például a szülő vagy közeli hozzátartozó elvesztése, válás vagy a házastárs halála növeli a betegség kialakulásának esélyét.

Ronit Peled, az izraeli Ben-Gurion Egyetem egészségtudományi karának munkatársa kutatócsoportjával 255 mellrákos asszonyt illetve 367 egészséges kontrollszemélyt kérdeztek ki az életükről, majd értékelték azt, hogy mennyire voltak boldogok, optimisták, idegesek vagy depressziósak a diagnózist megelőzően. "Azoknál a fiatal nőknél, akik negatív eseményeken mentek keresztül, növekszik a mellrák kialakulásának kockázata, és ennek megfelelően kell őket kezelni" - mondta Peled.

A kutatók kiemelték, hogy az interjúk a diagnózis felállítása után zajlottak, mely hatására sötétebbnek festhették le a múltbeli lelkiállapotukat. Peled azonban állítja, hogy egy vagy több tragikus vagy kellemetlen esemény átélése már kockázatot jelent a fiatal nők esetében a betegség kialakulására, a boldogság pedig megvédheti őket.

Még nem teljesen érthető, miképp hat egymásra a központi idegrendszer, a hormonok és az immunrendszer működése, illetve hogyan befolyásolják őket külső események és a viselkedés. A szerzők szerint a boldogság és egészség közti összefüggést kellene tovább vizsgálni, továbbá kifejleszteni a megfelelő megelőző lépéseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra