Fűszerezze meg a beteg napokat! (2)

Megfázott, influenzás, vagy csak szeretné megerősíteni az immunrendszerét? A fűszerek nemcsak nagyszerűen megízesítik az ételeinket, de kedvező hatásaik vannak az egészségre is! Cikkünkben bemutatunk hat fűszert, melynek ott a helye minden konyhapolcon!

Melyek a leghatásosabb fűszerek nátha ellen?

A fűszereket és bizonyos zöldségeket hosszú ideje használják gyógyításra, az egészségi állapot javítására. A hagyomány és a népi tapasztalatok mellett az elmúlt évtizedekben már kutatások is bizonyították a kedvező hatásokat: a fokhagymáról , a vöröshagymáról és a gyömbérről is kiderült , hogy igen pozitívan befolyásolják a megfázás és az influenza lefolyását (sőt rendszeres fogyasztásukkal megerősíthetjük az immunrendszerünket, így az még ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben). A kurkuma , illetve a chilipaprika pedig jelenleg is a kutatók figyelmének középpontjában áll.

Fűszerezzen, mert egészséges!

Minél több fűszert, szárított vagy friss fűszernövényt használ az ételei elkészítésénél, annál egészségesebb lesz. Ezen ízesítők mellett ugyanis kevesebb sót, cukrot vagy ételízesítőt igénylünk, ezek csökkentése vagy elhagyása pedig több szempontból is javítja az egészséget. Csökkenhet a testsúlyunk és a vérnyomásunk - ráadásul a fűszerek minden pozitív hatását érezhetjük!

A chili remek fűszer nátha ellen, nátha gyömbér kapszaicin fűszer fűszerek fokhagyma chili zsálya
A chili remek fűszer nátha ellen

Ha kifejezetten megfázásra vagy influenzára keresünk gyógyító ételeket, érdemes kipróbálni egy fűszeres indiai curryt, egy mexikói chili con carnét vagy csípős paprikából készült ragut. A fűszeres ételek előnye elsősorban a csípősséget adó hatóanyagban, a kapszaicinben rejlik. A kapszaicin erősen ingerli a nyálkahártyát, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő, a testhőmérsékletet is megemeli és megizzaszt. Ezek együttesen jót tehetnek megfázás vagy influenza esetén, hiszen az orrdugulás, a torokfájás és a hidegrázás ellen egyaránt hatékonyak.

Nátha? Influenza? Töltse ki tesztünket, és rögtön kiderül!

Fűszeres fegyvertár

A csípős paprika antibakteriális, fájdalomcsökkentő és antioxidáns hatásait a kapszaicinnek köszönheti . A paprika köhögéscsillapító, segít a váladék kiválasztásában, ezáltal az orr dugulását is megszünteti. Felpezsdíti a vérkeringést, melegít és meg is izzaszt, így segíti a gyógyulást. Ausztrál kutatók szerint a csípős paprika kedvelői jobban alszanak és energikusabbak, mint azok, akik kerülik a fűszeres ételeket.

A fokhagyma természetes antibiotikum : baktériumölő, antivirális és fertőtlenítő hatása egyaránt van. Antioxidánsként serkenti az immunrendszert és csökkenti a mellkasi fertőzéseket. Mindezt a benne található vegyületnek, az allicinnek köszönheti. Megfázás vagy nátha esetén forró teába tegyünk 1-2 gerezd fokhagymát, ez köhögés- és fájdalomcsillapító hatású.

A paprikák csípősségét az úgynevezett Scoville-skálán mérik. Egy Scoville-egység (SHU) azt jelzi, mennyi kapszaicin van a paprikában. A tiszta kapszaicin 15 millió SHU-s, míg az édes kaliforniai paprika értéke 0. A magyar csípős paprika SHU értéke 2500-8000 között van, míg a cayenne-é 40 ezer körül. A létező legcsípősebb paprika SHU-ja egymillió fölötti.

A vöröshagymát azért érdemes minél nagyobb mennyiségben fogyasztani a beteg napokon, mert erős antibakteriális hatásai vannak: az immunrendszert erősítő C-vitaminban és cinkben is gazdag. Köhögéscsillapító, de vegyületei nyákoldó hatásúak is, ezért segíthet az orr dugulásának megszüntetésében és a felesleges váladék kiválasztásában is.

Érdekes! Egyesek szerint a chilipaprika, illetve a fűszeres ételek nemcsak a testnek okoznak gasztronómiai élvezetet, de a léleknek is jót tesznek. A csípős íz ugyanúgy endorfint és szerotonint termel, mint a csokoládé, ezáltal javul a hangulatunk, vidámabbnak és optimistábbnak érezhetjük magunkat - ez pedig elengedhetetlen a gyógyuláshoz.

Az ázsiai gasztronómia kedvelt fűszerét, a gyömbért igazi csodanövénynek tartják.

Elsősorban gyomorbántalmakra alkalmazzák, de emellett élénkíti a vérkeringést, melegítő hatása is van. Erős antioxidáns, jótékonyan hat az immunrendszerre, megfázás esetén hozzájárul a kórokozók legyőzéséhez és gyulladáscsökkentő. A kurkuma a gyömbér közeli rokona , így az egészségügyi hatásai is hasonlóak: fertőtlenítő, mikrobaölő és segíti a betegségek utáni felépülést.

A gyógynövényként igen ismert zsálya fűszerként is megállja a helyét. A torokfájás, rekedtség és a gyulladásos megbetegedések egyik kitűnő ellenszere. Illóolajai gyulladásgátló, baktériumölő és fertőtlenítő hatásúak.

A hosszú élet fűszerei Hagyma, csípős? - hangzik el a kérdés minden valamirevaló gyrososnál, pedig szinte felesleges, hiszen a magyar az szereti a csípőset. Egy olyan országban ahol a paprikának ilyen nagy kultúrája van, ez nem is meglepő. Mégis akadnak olyanok, akik idegenkednek a csípős, fűszeres ételektől. Nos, akinek van ilyen ismerőse vagy családtagja, mostantól nyugodtan érvelhet a fűszerek mellett. Ugyanis amellett, hogy finomabbá teszik az ételeket, a fűszerek az egészségünkre is pozitív hatással vannak, és akár a várható élettartamunkat is megnyújthatják .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra