Egyre népszerűbb az alternatív gyógymód

A nyugat-európai országokban szerzett népszerűsége után Magyarországon ma már önálló gyógyító eljárásként ismerik el a siacut (shiatsu), amely a hagyományos keleti gyógyászat tapasztalataira épülő ujjbegynyomással végzett terápia - mondta az InfoRádióban Madocsai Eszter siacu-gyógyász, a Nemzetközi Shiatsu Iskola vezető tanára a terápiát alkalmazó gyógyászok Európai Kongresszusa után.

A szakértő hozzátette: a siacu elsősorban fájdalmak, betegségek gyógyítására alkalmas, és családi körben is megtanulható és alkalmazható.

A siacu szó japánul ujjnyomást jelent, az ebből kifejlődött gyógymód pedig egy olyan testterápia, amely leginkább az akupresszúrához hasonlít. Lényege, hogy az energiapályák, a meridiánok diszharmóniáját ujjnyomással kezeli.

Madocsai Eszter elmondta: a siacu követői úgy tartják, hogy a testen blokkolódhatnak az energiapályák, ennek lehetnek testi okai, például a helytelen táplálkozás, amely gátolja az emésztést, valamint lelki, szellemi okai is.

Ilyenkor egy egyszeri kezeléssel már jelentős eredményeket lehet elérni.

Magyarországon a siacu az elismert alternatív gyógymódok közé tartozik, alkalmazása vizsgához kötött. Hozzátette: az Európai Parlament is számos alternatív gyógymódot ismer el.

Nyugat-Európában nemcsak mint terápiát használják, hanem családi vagy baráti körben egymást segítő tevékenységként alkalmazzák, apróbb problémák, például egy fejfájás megszüntetésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra