Alternatív módszer a depresszió és a szorongás ellen

A fejen és a kézfejen lévő akupresszúrás pontok nyomkodásán alapuló technika ígéretes terápiának tűnik többek között a szorongás, a depresszió és a düh kezelésében is. A módszer érzelmi szabadság technika (emotional freedom technique - EFT) néven is ismert.

A akupresszúrás pontokat , és eközben meghatározott kijelentéseket tesznek.

Stresszoldás tapogatással? (Kép: Europress)

Egyre több kutatás igazolja, hogy az EFT hatékony és biztonságos kezelés, és a mentális egészségügyi ellátásra irányuló igény becsült növekedésével (és ezzel párhuzamosan a brit egészségbiztosítás forrásainak csökkenésével) nagy szükség lenne az EFT alkalmazásának elterjesztésére." Az egyetem kutatásában 39 beteg vett részt, akiknek többsége a kezelés következtében jelentős javulást mutatott.

A szakértők szerint az EFT egyik legnagyobb előnye az, hogy miután elsajátították, önállóan is lehet alkalmazni, vagyis a betegek maguknak is használhatják bármikor, amikor szükséges. A kutatások alapján megállapították, hogy egy beteg kezeléséhez átlagosan öt alkalommal kell elvégezni a terápiát. Ez jelentősen rövidebb, mint az olyan kezelések, mint a kognitív viselkedésterápia, ahol hat - húsz foglalkozásra is szükség lehet a betegségtől és annak súlyosságától függően.

A kutatás eredményei részletesen a szaklapban olvashatók.

A gondolatok helyes mederbe terelésében segíthetnek a különféle relaxációs technikák (jóga, tai-chi), de elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű alvás is. Testünk és lelkünk is csak akkor tud megküzdeni a mindennapi stresszel és kihívásokkal, ha kipihentek vagyunk! Napi 8 óra alvás már elegendő, ez is akkor a legpihentetőbb, ha még jócskán éjfél előtt sikerül ágyba kerülnünk. Ügyeljünk arra is, hogy álmunk zavartalan legyen: ágyunk kényelméről és a hálószoba csendjéről érdemes gondoskodni, így valóban pihentető és stresszoldó lehet pihenésünk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra