Aki szaunázik, lassabban öregszik

A rendszeres szaunázás segíthet csökkenteni az időskori elbutulás és az Alzheimer-kór kialakulásának, valamint a szívbetegségek okozta halálozás kockázatát - sugallják egy finn tanulmány eredményei.

A Kelet-Finnországi Egyetem kutatói több mint 2300 középkorú finn férfi egészségét követték nyomon csaknem 20 éven át. Az eredmények szerint a hetente négy-hét alkalommal szaunázó férfiaknál 66 százalékkal kisebb valószínűséggel diagnosztizáltak demenciát és 65 százalékkal kisebb valószínűséggel Alzheimer-kórt az érintett időszakban, mint azoknál a társaiknál, akik hetente mindössze egyszer szaunáztak.

sauna
A szaunázás segít relaxálni. És védi az agyat meg a szívet

"Egyéb életmódbeli tényezőket, úgy mint a fizikai aktivitást és a társadalmi-gazdasági hátteret is számításba vettük. A szaunázásnak azonban mindezektől független szerepe van a kapott eredményekben" - mondta Jari Laukkanen, az intézmény munkatársa.


Az Age and Ageing című folyóiratban közölt tanulmány szerint a hetente hétszer szaunázó férfiak kisebb valószínűséggel haltak meg szívproblémák miatt a vizsgált időszakban, mint azok a társaik, akik hetente egyszer szaunáztak.

Sokak szerint az úszás elképzelhetetlen szaunázás nélkül. Amellett, hogy kellemes és pihentető elücsörögni a hőségben, majd hideg zuhanyt venni, tudható, hogy a szaunázásnak számos egészségügyi előnye is van. Részletek!

"A szaunában növekszik a pulzusszám és elkezdünk izzadni. Olyan ez egy picit, mint a testmozgás" - magyarázta Laukkonen. Mint hozzátette: "szaunázás után az embernek alacsonyabb lehet a vérnyomásuk. A vérnyomás pedig fontos kockázati tényezője a szív- és érrendszeri, valamint a memóriával összefüggő betegségeknek. Ez lehet az egyik lehetséges magyarázat az eredményeinkre".

A szakember ugyanakkor elismerte, hogy további - különböző korcsoportok, nemzetiségek és nők bevonásával készülő - tanulmányokra van szükség az eredmények megerősítéséhez.

Forrás: MTI

Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +9 °C
Minimum:
-2, +4 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt gyakran lesz erősen felhős az ég, rövid napos időszakok lehetnek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag